Gyukics Péter: A Duna hídjai. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, Yuki Studio Bt., Budapest, 2010
Pár évente újabb könyv érkezik. A borítókon rendszerint víz és egy híd látható. Most éppen a Duna valamely hídja, távoli vasszerkezet messze elnyúló hegyvonulat előtt, tájba simulva. Mint a XIX. század tudós hősei, Gyukics Péter fotós pozitivista igyekezettel veszi számba és regisztrálja a bennünket környező világ hídjait: a Tiszáét, Magyarországét, a Dunáét. Hatalmas munkák – nem elsősorban tárgyi mivoltukban, hanem ahogy a végigpörgetett lapokon kibontakozik Gyukics elszánt és akkurátus igyekezete. Ő végigmegy a háromezer kilométeres folyamhosszon és rögzíti az ezredelő látványát. Különös munka ez. Elsőre az jutott eszembe: hogyhogy ezt még nem fotózta végig senki? Nincs egy repertórium valahol, ahol egybehordtak már minden információt, amit a hidakról tudhatunk? Tudhatnánk? Mert Gyukics munkája nem csak arra szorítkozik, hogy lehetőség szerint fotózásra alkalmas időben álljon gépével a folyam mentén föllelhető majd’ 300 híd valamelyikénél, de utánajár az adatoknak is. Mikor épült, ki tervezte, mikor égett le, mikor építették újjá, mikor építettek hozzá, stb. Alapkönyv.
Gyukics Péter: A Duna hídjai (forrás: http://hidfotok-a-duna-hidjai.blogspot.hu)[/caption]Nem csak hidászoknak. Most, amikor lassanként – részben a Duna stratégia politikai statementekké üresedett szólamaitól – kitágul a szellemi horizontunk, s elhisszük, hogy a Duna mente népeinek élete évszázadok óta egymásrautaltságban telt, s telik majd a későbbiekben is: nagy segítség, ha tárgy és élményszerűen járhatjuk be a közös nagy folyam völgyeit. A hidak érdekesek, de beszédesek az adatok is, hogy hol mennyi híd, hány kerékpáros híd sorakozik a víz fölött, mert hát az szembetűnő, hogy a Németországtól Romániáig vezető úton egyre csak fogy a nagy alkotásokhoz szükséges kollektív erő és a pénz. Kitűnik persze az is, hogy Budapest tényleg nem átlagosan gyönyörű szakasza a víznek, valami egészen ritka örökség hullott az ölünkbe, de az említett képességek hiánya sokszor bénultnak mutat bennünket is. Pedig vannak, akik a helyükön állnak. Mint Gyukics Péter is, aki szenvedéllyel és módszeresen végzi a munkáját. Nem rajta múlik, ha itt a jövőbe vetett reményekkel együtt úszik el a sodrással az örök dinnyehéj.
5/5
Octogon, 85-86. lapszám