Budapesti városátszabászat – Rozsdamentesítés
HVG (2005-06-09)
A budapesti városatyák a Podmaniczky-terv keretében az elhagyott városi iparterületek újrahasznosításán is szorgoskodnak. Egy civil mozgalom pedig városfejlesztési ötletpályázatot hirdetett, nem utolsósorban ugyancsak ilyen “rozsdamentesítésekre”.
Az óbudai gázgyár.© Marton Szilvia
Múzeumnegyed vagy a számítógépbizniszben utazó cégek exkluzív főhadiszállása, netán feltörekvő művészek tanyája, esetleg kiállítási és konferencia-központ. Ilyen és ehhez hasonló lehetőségek vetődtek fel, amikor arról esett szó, hogy mi legyen az óbudai gázgyárral, amelynek használaton kívüli épületegyüttese ott búslakodik a budai alsó rakpart északi végén, az óbuda-békásmegyeri paneldzsungel rejtette aquincumi romok és a Római-part közé beékelődve. A főváros vezetői valamit mindenképp kezdeni akarnak a 32 hektáros területtel, valamint a rajta álló három klinkertéglás irodaépületből, két, egyenként ezer négyzetméteres csarnokból, egy víz- és három gázkészítő toronyból álló, immár műemléki oltalom alá is helyezett komplexummal. A báró Podmaniczky Frigyesről, a pesti Andrássy út kivitelezojéről elkeresztelt, vonzó Budapestet vizionáló városházi terv szerint a városrehabilitációnak is nevezett megújulást a gázgyár esetében öt éven belül le kellene vezényelni.
“A városi gázt előállító légszeszgyárak hasznosítása Európa-szerte várostervezési és -szervezési alapprobléma, és a megoldás eltérő módjai a modern urbanisztika irányzataira is jó példák” – kezd a nagyobb összefüggések taglalásába Ongjerth Richárd, a Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutatóközpont igazgatója. A 19-20. század fordulója táján alapított, majd a földgáz elterjedése miatt bezárt légszeszgyárakat az elmúlt száz évben körbenotték a városok. A kérdés az, hogyan lehet visszailleszteni a város élő testébe ezeket a zárványokat.
Mi sem egyszerűbb – vághatja rá az elmúlt fél évszázad hazai modernizációs programjain szocializálódott laikus. Az úgynevezett rozsdafoltokra rá kell szabadítani egy dózerhadsereget, majd a lecsupaszított és kitisztított telkeket el kell adni. Az észak-írországi Belfastban például még egy évtizeddel ezelőtt is így jártak el, igaz, mutatóba azért megtartottak néhány patinás irodaépületet. Az új iroda- és szállodanegyedhez “csak fel kellett újítani az odavezeto utak hálózatát, így voltaképpen nem történt jelentosebb városszerkezeti változás” – kommentálja az északír példát Ongjerth.
A londoni Docklands.© Bánkuti András
“A dózeres megoldás, túl azon, hogy korántsem elegáns, nem illik bele a legújabb, az értékek újrahasznosításának égisze alatt Európában és Amerikában már-már egyeduralkodónak számító urbanisztikai trendbe” – így Bojár Iván András, az Octogon építészeti folyóirat főszerkesztője, annak a mozgalomnak az egyik alapítója, amely Szeretem Budapestet jelszóval “újra kitalálni” szándékozik a magyar fővárost, és ezért június első napjaiban ötletpályázatot is kiírt a város élhetőbbé tételére, így az egykori iparterületek hasznosítására. Bojár szerint a város szövetében éktelenkedő, a szakzsargonban rozsdaövezetnek vagy -foltnak hívott elhagyott iparterületeket a nemzetközi szakberkekben témapark-koncepcióként emlegetett metódussal is meg lehet újítani. Igaz, így több a bajmolódás. Lukovich Tamás, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke szerint mára – legalábbis az európai kultúrkörben – javarészt felbomlott a hagyományos városszerkezet, funkcióik alapján a városrészek üzleti és ipari parkokra, védett, zárt, netán privát lakótelepekre, bevásárlóközpontokra, szórakoztató- vagy épp kulturális parkokra különülnek el. A turistákért, befektetőkért a nagyvárosok között dúló – minél nagyobbat vagy épp extrémebbet, de mindenképp unikálisat felmutatni kívánó – verseny csak erősíti ezt a szerkezeti bomlást. A rozsdafoltokból pedig – a megőrző megújítás jegyében – így lesznek sajátos, olykor esetleg több srófra is járó témaparkok.
A simmeringi Gasometer
A bécsi Gasometer belseje.© Filep István
Az amszterdami gázgyárból például kortárs képzőművészeti kiállítóteret és színházat, a bécsiből pedig turisztikai látványossággá váló lakó-, iroda- és bevásárlóegyüttest alakított ki a trendkövető várospolitikai akarat. Amszterdamban a legszükségesebb átalakításokra szorítkozó civil kezdeményezést karolták fel a város vezetői. Különösebb közlekedési fejlesztésekre nem volt szükség, hiszen a kultúrzarándokok egy-egy tárlat vagy előadás kedvéért minden további nélkül kivillamosoznak a városból. Az elkopott bécsi külvárost, a Simmeringet újrafényező Gasometer kissé más. Az ötletben fantáziát látó befektetők a környező telkek értéknövekedésére számítva maguk láttak neki az infrastruktúra-fejlesztésnek, a tömegközlekedés pedig korábban sem kerülte ki a gázgyárat (HVG, 2001. szeptember 15.). A Gasometer gigantikus tornyai révén még gazdagabb lett egy turistacsalogató célponttal az épített örökségben amúgy sem szűkölködő császárváros.
Budapest rozsdafoltjai közül eddig a Ganz-MáVAG Széna és Marczibányi tér közötti telepe esett át effajta városszépészeti beavatkozáson. Urbanisztikai szempontból mindenképp sikeresnek mondható a rehabilitáció. A keresztségben a Millenáris Park nevet kapó, a szakzsargonban – kulturális és szabadidos funkciókat ellátó – témaparknak is nevezett városrészecske a HVG által megkérdezett szakemberek egyöntetű véleménye szerint a zárt ipari tömb kibontása, szellősebbé tétele révén átláthatóbbá, élhetőbbé is tette a budai belvárost. Hasonló csodára számítanak a pesti Soroksári út kezdőpontjánál árválkodó közraktárak rehabilitációjának hívei is, akik szórakoztató témaparkot, leginkább a londoni “vigalmi negyed”, a Covent Garden magyar mását álmodták ide. A beillesztéssel itt sem volna nagy gond, habár a pesti alsó rakpart és a Soroksári út kissé nehézkessé teszi a megközelítést, így mindenképp szükség volna a forgalom átszervezésére – véli Bojár.
“Budapesten nehezíti a helyzetet, hogy más világvárosokkal ellentétben az ipari területek nem alkotnak egységes zónát, mint mondjuk Londonban, ahol a Temze-parti rozsdamezők ma már Docklands néven alakultak újra várossá, és váltak a bankok és pénzügyi világcégek központjává” – mondja Bodó Balázs, a Budapesti Műszaki Egyetem városkutatója.
Az urbanisták többségéhez hasonlóan Lukovich is úgy gondolja, hogy a budapesti sajátosságokból erény is kovácsolható, hiszen a városi tér egyre inkább áru, a városépítészet fő funkciója pedig, hogy ennek az árunak a fogyasztására csábítson. Bodó és Bojár szerint ez lehetne a budapesti rozsdafoltok, így az óbudai gázgyár rehabilitációjának is a célja. A HVG által megszólított szakemberek szerint ráadásul itt valóban vegyes funkciókat ellátó negyed jöhetne létre. Az újra szabadidős zónává váló Római-part és a Hajógyári-sziget bejárására Ongjerth szerint az egykori iparvágányok közének kibetonozásával létrehozott bicikliutak szolgálhatnának. Feltéve, hogy Budapest a városi biciklizésben is követni kívánja a trendeket.