Saly Noéminak azért lehet jó lenni, mert az ember néha úgy érezheti, tett valamit a világ jobbra fordulásáért. Hiszen az a tény, hogy manapság reneszánszát éli a kávéházi kultúra, nem lehet független attól a lankadatlan népnevelő munkától, amelyet Saly Noémi kávéházügyben jó ideje kifejt.
Ő egyike azon keveseknek, akik mindent megtettek, hogy rányissák a szemünket a régi pesti kávéházak sajgó hiányára. Évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét korábban a Népszabadság olvasói is élvezhették: a Törzskávéházamból zenés kávéházba címû, nemrég az Osiris Kiadónál megjelent kötet alapanyaga elsőként lapunk néhai Budapest mellékletében látott napvilágot.
Komótos, ámde élménygazdag sétát kínál Saly Noémi könyve, végig a pesti Nagykörúton, majd tovább Budán, egészen a Bartók Béla útig. A lapokon megelevenednek a régi üzletek, megismerkedhetünk az egymást váltó kávésokkal és törzsvendégeikkel, akárcsak a jellegzetes kávéházi kellékekkel, a felszolgált ételekkel és italokkal. Felbukkannak a legendás figurák, mint például Wallburg Ernő, az első főúr – valóban az volt, lecsúszott arisztokrata – Hazlinger úr, a sorsjegyárus, a zabálás világbajnoka, akinek meg sem kottyant tizenöt adag pörkölt, vagy épp Csentery Kálmán, az álmatlan törzsvendég, akinek New York-beli állandó asztalából készítettek sírkövet.
Egy ilyen kávéházi séta során persze felgöngyölodik minden, amit Pestről tudni érdemes. Neves zenészek és írók, korábban névtelen utcalányok és hamiskártyások fordulnak meg a lapokon, látjuk, ahogy épül, változik a város. Sosem látott képek segítik a fantáziát, a múlt kutatóit pedig remek mutatók és forrásjegyzékek. A szövegben ott a temérdek adat és idézet – köztük olyanok is, amelyek olvasásába belesajdul az ember szíve. Mint például az államosításkor fölvett felszámolási jegyzőkönyvek.