A Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) aktivistái (politikusok és civilek együtt) egész napos roadshow keretében letakarítják a falfirkákat nemzeti jelképeinkről.

Falfirkák a műemlékeken

Falfirkák a műemlékeken

Az akció első állomása a Gellért hegyi Szabadság szobor. Annak céljáról és hátteréről Fürjes Balázs nagyberuházási kormánybiztos, a Szeretem Budapestet Mozgalom alapítója és alelnöke tartott rövid ismertetést. Ezt követően a Szeretem Budapestet Mozgalom aktivistái 12.30-kor a Blaha Lujza téren a Nemzeti Színház emlékművét, 14 órakor az Erzsébet téren a Danubius kutat, 15.30-kor pedig a Jászai Mari téri dísz kutat takarítják le.

A falfirkák elleni hatékonyabb fellépésnek két közelmúltbeli esemény adott újabb lendületet:

• A SzeBu közvetítésével, a Fővárosi Önkormányzat bevonásával a BRFK hatmillió forintos támogatást kapott arra, hogy a firkálók felkutatásában eredményes rendőrök anyagi elismerésben is részesülhessenek

• A parlament módosította a BTK-t, aminek révén az illegális firkálók felkutatása a korábbinál jóval eredményesebb lehet, önálló bűncselekményként szankcionálva immár a falfirkálást.

További résztvevők a SzeBu részéről:

Bencze B. György, SzeBu-tag, alapító

Bojár Iván András, az Octogon főszerkesztője, elnök, alapító

Hanzély Ákos, az LMP fővárosi képviselője, öttusázó világbajnok, SzeBu-tag

Streitmann Norbert, a Concorde Zrt. igazgatója, SzeBu-tag, adományozó

Iskolák: az American International School és a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Gimnázium, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola diákjai és tanárai.

Hatékonyabb eszközökkel a falfirkálás ellen

A Szeretem Budapestet mozgalom 1,1 millió forint értékben számítógépes eszközökkel (a többi között fényképezőgéppel és laptoppal), továbbá ötmillió forinttal támogatja a BRFK falfirka-felderítésekért felelős Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztályának valamint a falfirkálók elfogásában közreműködő kerületi kapitányságok dolgozóinak munkáját a falfirkák és a vadplakátolás visszaszorítása érdekében.

A graffitikat Budapesten néhány százan készítik, és közülük csak néhány tucatnyian tömegesen. A budapesti házakat, a BKV-várókat, járműveket, telefonfülkéket rongáló szignók (ismert, nagy falfirkások: DBO OSB, FMIG, FÉK, FACE, GEP, GEP, SHAK, TAPER, FVF, SEON, PMO, YAMY) ellen csak szervezett keretek között, együtt lehet fellépni. Ha őket kézre kerítik, akár több száz rongálásért is felelősségre lehet vonni egy-egy rongálót. Célunk, hogy segítsük a hatékony feljelentések megtételét, a rendőrség nyomozati munkáját.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy nemzeti jelképeinket, értékeinket, járműveinket, épületeinket rongáló falfirkálók, savval rongálók ellen közösen kell fellépnünk!

Célunk, hogy visszatartó erő alakuljon ki, vagyis a falfirkálók tudják, ha megrongálják műemlékeinket, épületeinket, közterületeinket, bűncselekményt követnek el. Csak így érhető el, hogy Budapest belvárosa hasonlóan kulturált és falfirkáktól mentes legyen, mint Barcelonáé, Párizsé vagy éppen Prágáé.

Falfirka a villanyoszlopon

Falfirka a villanyoszlopon

Falfirka a Szabadság szobornál

Falfirka a Szabadság szobornál

Falfirka a Nemzeti Színház emlékművénél

Falfirka a Nemzeti Színház emlékművénél

 

Falfirka a Jászai Mari téren

Falfirka a Jászai Mari téren

* * *

A Szeretem Budapestet Mozgalomról:

A Szeretem Budapestet Mozgalom (SzeBu) civil szervezet, független minden hivataltól, párttól, szervezettől. Egyetlen célunk összegyűjteni és egyesíteni a budapestiek tettvágyát, erejét, lelkesedését. Azokét a budapestiekét, akik egy XXI. századi, élhető, rendezett, nyüzsgő és izgalmas várost akarnak, amelyik az ország, sőt a régió fő városa. A SzeBu számos közterülethez, közterületi anomáliák felszámolásához kapcsolódó tevékenységet folytat: részt veszünk a fővárosi falfirka- és vadplakát-mentesítési programban, magunk is szervezünk mentesítési akciókat. A hajléktalanság, az utcán élés megszűntetése és jobb életkörülmények kialakítása érdekében pedig számos ajánlást tettünk. Városfejlesztési és városépítészeti témakörben is sokat tevékenykedünk és a Budapesttel kapcsolatos integrált városfejlesztési elképzeléseinket is a nyilvánosság elé tártuk.

További információ és fényképek:

www.szeretembudapestet.hu
www.facebook.com/SzeBu