A Szeretem Budapestet Mozgalom többszöri jelzése ellenére hihetetlen állapotok uralkodnak a Városliget egyes területein. Információnk szerint a Főkert vezetésének engedélyével lakhatnak a Városliget házaiban haljéktalanok, a házakat mintah “kiutalták” volna az utcán lakóknak. A képeken jól látszik, hogy több hónap alatt felgyülemlett lomot és lakható eszközöket tárolhatnak itt, a Főkert nem lép fel a rendetlenség ellen. Több pár és baráti társaság rendezkedett be a Városliget több épületében, itt többek között főznek, mosnak, ruhákat teregetnek, használják a mosdót, televíziót néznek, kutyát tartanak, stb.
Minden otthontalant befogadnak a hajléktalanszállók
Ha kell, mindenütt tudják bővíteni a hajléktalanszállókat – hangzott el az országgyűlés szociális bizottságának ülésén. Az egyre hűvösebb időben mind többen keresik fel a menedékhelyeket, és most a szokásosnál is jobban figyelnek rájuk, mert a legyengült szervezetet jobban sújthatja az újinfluenza-járvány. A hajléktalanok ingyen kapják a védőoltást.
A köztéren lakás felszámolása a Városligetben
A Szeretem Budapestet Mozgalom (egy korábbi cikkével kapcsolatban – Hajléktalanok a Városligetben) képeket küldött a Városligetben élőkről a Főkertnek. A Főkert intézkedett és kihívta a Közterület-felügyeletet, akik felszólították a Városligetben több helyen ott élőket, hogy pakolják össze a mellékelt fényképeken látható holmijaikat és szüntessék be a életvitelszerű lakást, főzés a Városligetben, amit nem tudnak magukkal vinni, azt elszállítják. Olvassa tovább…
Utcán élők – Problémák, javaslatok, vélemények
A Szeretem Budapestet Mozgalom számos visszajelzést kapott az utcán élők problémájával kapcsolatban. A tanácsok, javaslatok megszívlelendőek, és ez – a kérdéskör humán tartalma miatt – a Szeretem Budapestet Mozgalomtól is körültekintést követel meg.
Mindazonáltal szeretnénk felhívni a figyelmet egy korábbi cikkre, mely szerint „Budapest a hajléktalanok fővárosa”.
A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint az aluljárókba történő beköltözéseket és az életvitelszerű, másokat zavaró, közegészségügyileg problémás eseteket kell megszűntetni, azokra kell megoldást találni. Sajnálatos módon Budapest egyenlőre nem kezeli a köztéri hajléktalanságot, utcán élést – amely senki számára nem elfogadható, sem a többségi társadalom, sem az ott tartózkodók számára. Olvassa tovább…
Hajléktalanok a Városligetben
2009. júliusában hihetetlen állapotok fogadják a Városligetbe érkezőket. Hajléktalanok “költöztek” a padokra, életvitelszerűen használják azokat, ruháikat itt szárítják, lomot hordanak ide, a képek is ezt tanúsítják. Ez a Szeretem Budapestet Mozgalom szerint elfogadhatatlan. Olvassa tovább…
Hajléktalan-ellátás munkával
Hazánkban egyedülálló, hajléktalanokat foglalkoztató asztalosműhelyt adtak át kedden Kispesten. Az üzemeltető Vöröskereszt Szolgáltatóház piaci alapokra helyezte a vállalkozást, amellyel a hajléktalan-ellátás új szintjét próbálják meghonosítani: vállalati és lakossági megrendeléseket szolgálnak ki. Olvassa tovább…
Budapest szégyenfoltja az aluljáró
Budapest szégyenfoltja, pokoli mélyvilága az aluljáró. Behúzott nyakkal lábal át az ember a bűn, a prostitúció, a hajléktalannyomor, a betegség gyűjtőhelyein. A hajdan fénylő, elegáns Nyugati is a romlás jelképe lett. Civilszervezetek s a Máltai Szeretetszolgálat változtatnának. Legyen az aluljáró: köztér. A rend, a tisztaság, a kommunikáció, a gyógyulás központja. Olvassa tovább…
Az utcán lakóknál potenciális veszély a TBC
A Népszabadság alábbi cikke azt taglalja, hogy még manapság is a tbc az egyik legveszélyesebb fertőző betegség és az új betegek között nagyszámban találhatóak hajléktalanok, utcán lakók. Szakemberek javaslata alapján – megelőzési okokból – kötelezővé kellene tenni a hajléktalanoknál, utcán lakóknál az orvosi kezelést.
A Szeretem Budapestet Mozgalom a cikkben közöltek és a tapasztalatok alapján nem tartja elfogadhatónak, hogy a megfelelő jogszabályok és az orvosi ellátás hiánya miatt potenciálisan beteg emberek aludjanak a köztereken, veszélyt jelentve így önmagukra, társaikra és a körülöttük lévőkre. Olvassa tovább…
Az osztrákoknak is feltűnt: Budapest Európa “hajléktalan fővárosa”!
A Szeretem Budapestet Mozgalom idei évi programja szerint az utcánlakó emberek méltatlan helyzetén gyökeresen változtatni kell, elsősorban szemléletváltáson keresztül tudunk eredményeket elérni Budapesten.
A www.stop.hu oldalán 2009. február 10-én a következő cikk jelent meg:
Az osztrákoknak is feltűnt: “Budapest Európa “hajléktalan fővárosa“! Olvassa tovább…
Áldatlan állapotok a Városligetben
HAJLÉKTALANOK A VÁROSLIGETBEN – ELFOGADHATATLAN AMI AZ ORSZÁG FŐPARKJÁBAN VAN
Tisztelt Dr. Tóth Gábor R.dandártábornok Kapitány Úr! – BRFK
Tisztelt Bielek Péter Igazgató Úr! – Közterület-fenntartó Rt.
Kérem a tisztelt urakat, arra hivatkozva, hogy KÖZEGÉSZSÉGÜGYI GONDOKAT okoz a hajléktalanok életvitelszerű berendezkedése az ország elvileg egyik legmegbecsülendőbb közparkjában, hogy a BRFK a Közterület-fenntartóval közösen számolja fel az illegális lak(ó)helyeket a Városligetben! Közterület-fenntartó az illegális lakóhelyeket, a szemetet a rendőrség jelenlétében szállíttassa el! Kérem, hogy a késöbbiekben ne engedélyezzék a hajléktalanok letelepedését az ország egyik legszebb parkjába, amit Városligetnek hívunk! Olvassa tovább…