Nem szabad közterületen aludni – módosulhat az építési törvény

Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik – a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg. A javaslat szerint a közterület rendeltetése: a közúti közlekedés biztosítása (út, járda stb.), kikapcsolódás, szórakozás, sport, szabadidő eltöltése, felvonulás, gyülekezés biztosítása, szobor elhelyezése, emlékhely kialakítása, közművek elhelyezése. Önkormányzati rendelet a település belterületének ezektől eltérő – engedély vagy megállapodás nélküli – használatát szabálysértéssé nyilváníthatja.

A törvényjavaslat indoklása szerint ez a szabály teremti meg a lehetőségét annak, hogy a  közterületen lakó, alvó hajléktalanok ellen fellépjen a hatóság. Amennyiben a helyi önkormányzat a rendeltetéstől eltérő közterület-használatot szabálysértéssé nyilvánítja, akkor a hajléktalanok bírságolhatók is.

A módosítás – egy joghézagot kitöltve – definiálja a szabálytalan építést. A kötelező építési szabályok megsértésével, illetve az engedély nélkül végzett építés tartozik ebbe a körbe. A javaslat megteremti az egységes elektronikus közmű- és nyomvonalas építmény-nyilvántartást. Az alapvető közművek kerülnek bele ebbe a nyilvántartásba, és ezzel csökken a veszélye, hogy azokat – nem tudva a létezésükről – elvágják, megrongálják. Az elektronikus közmű-nyilvántartás ugyanis nyilvános lesz.

A Szeretem Budapestet Mozgalom álláspontja

A haléktalanok és utcán élők helyzetével foglalkozó minisztérium tavaly is bejelentette, hogy van elegendő hely az utcán élők számára, mindenkit el tudnak helyezni – ezt ebben az évben is elvárjuk, hiszen minenkinek joga van arra, hogy emberhez méltó körülmények között éljen. De nem közterületen.

Azok, akik a közterületeken élnek és nem mennek be a hajléktalanszállásokra, sokszor nem a helyhiány miatt teszik azt, hanem mert nem akarnak vagy nem tudnak alkalmazkodni az ellátóhelyek támasztotta követelményekhez és szabályokhoz, legyenek azok a megfelelő egészségügyi papírok vagy éppen a mindennapi élethez szükséges szociális készségek.

Sajnos több esetben is tapasztaltuk már azt, hogy az ellátóhelyek számára néha nem olyan nagy “baj”, ha a hajléktalanok kint vannak az utcán, hiszen ezzel a probléma a felszínen marad, a szemünk előtt tulajdonképpen.

Továbbra is csak ajánlani tudjuk az egyik legliberálisabb város, New York példáját, ahol hasonló problémát jelentettek az utcán élők, a falfirkák és vadlakátok is. A témáról Malcolm Gladwell írt nagyszerű könyvet Fordulópont címmel. A Szeretem Budapestet Mozgalom már számos esetben javasolta a könyvben felvonulattott példákat, ez most különösen időszerű , hiszen Budapest is hasonló utat jár be, mint New York.

Hozzászólások

Hozzászólások követése

2 hozzószólás érkezett a(z) “Nem szabad közterületen aludni – módosulhat az építési törvény” bejegyzéshez

  1. Nanesz szerint:

    Egy országos levelezőlistán olvastam, elég nagy a felháborodás a tervezettek miatt. Ezt a felhívást tették közre egy levelezőlistán – az érdekek ellentétes volta folytán a rend, legfőként a helyi szinten oldható meg, s nem fentről elrendeléssel. Fontos a rend, ám nem fentről kell osztogatni kegyként, hanem az ET Közösségi rendészet ajánlása alapján, jogharmonizálva, a benne foglalt intézmények létrehozásával.

    Ez van.
    üdv. N

    To: civilnok@googlegroups.com

    Kedves Barátunk!

    Itt az idő, hogy kiállj a hajléktalan emberek jogaiért!

    A Város Mindenkié csoport megdöbbenve értesült arról a törvényjavaslatról, amely az építésügyi törvény módosításával lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok kitiltsák a hajléktalan embereket a közterületekről.

    A törvényjavaslat részletes indoklása szerint: “szükséges a közterületek rendeltetésével, használatával kapcsolatos részletesebb szabályokat megadni … annak érdekében, hogy a közterületek nem rendeltetésszerű használatának esetkörére (pl. hajléktalanok életvitelszerű ottlakása) az önkormányzatoknak lehetőségük legyen szigorúbb közterületi szabályok és szankciók megállapítására helyi rendeletükben pl. a hajléktalanok kitiltására a közterületekről.”

    A Belügyminisztérium javaslata nemcsak azért elfogadhatatlan, mert építésügyi, köztisztasági, és rendészeti ügyként kezel egy szociális problémát, hanem azért is, mert így az önkormányzatok felhatalmazást kapnának arra, hogy a megfelelő szociális és lakhatási intézkedések hiányában a fedél nélkül élő embereket büntessék azért, mert közterületen kénytelen aludni és élni.

    Most még van lehetőség arra, hogy megakadályozzuk az embertelen rendelkezés életbelépését. Emeljük fel a hangunkat az ellen, hogy a mindenkori hatalom a társadalom leginkább kiszolgáltatott tagjaiból – jelen esetben a hajléktalan emberekből – csináljon bűnbakot!

    Ha egyetértesz velünk, és ki szeretnéd fejezni tiltakozásodat, kérjük, hogy szeptember 10., péntekig írd meg a véleményedet a jogszabály véleményezési oldalán és dr. Pintér Sándor belügyminiszter úrnak is!

    Ha segítenél, de kevés időd van, az alábbi szöveget vagy ennek egy változatát javasoljuk felhasználni:

    “Mint felelősen gondolkodó és cselekvő magyar állampolgár kijelentem, hogy a 2010. szept. 2.-án a Belügyminisztérium honlapján megjelent “Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, és a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról” című törvényjavaslat 4.§-a számomra elfogadhatatlan.

    A XXI. század Európájában megengedhetetlen, hogy a társadalom egyenlőtlenségeinek kárvallottjait hibáztassák és büntessék helyzetükért. Elvárom Belügyminiszter úrtól, hogy a 4. paragrafust törölje a törvényjavaslatból, biztosítsa, hogy a Magyar Köztársaságban egyetlen állampolgár alkotmányos jogai se sérüljenek azért, mert az utcán kénytelen élni, és tegyen lépéseket azért, hogy a hajléktalan emberek üldözése helyett a kormány és az önkormányzatok is a hajléktalanság felszámolásához szükséges szociálpolitikai intézkedések megvalósításán dolgozzanak.”

    Üdvözlettel: ”

    Köszönjük, hogy segítesz megvédeni az utcán élő embertársainkat, akik a kampányidőszakban egyre több politikus célpontjává és így napról napra kiszolgáltatottabbá válnak!

    Budapest, 2010. szeptember 8. A Város Mindenkié csoport


    A Város Mindenkié rendszeres műsora a Muzsikus rádión minden kedden 16 és 17 óra között hallható. http://www.muzsikusradio.hu

    A műsorok letölthetők blogunkról is: http://www.avarosmindenkie.blog.hu

  2. Nanesz szerint:

    Úgy tűnik, az emberek véleménye megoszlik a BM által tervezett megoldás körül:

    A híd alatt is tilos lenne aludni
    http://nol.hu/lap/mo/20100910-a_hid_alatt_is_tilos_lenne_aludni
    “Nem büntetni, megoldani kell a nyomort” – kibukott a szakma Pintér tervén
    http://www.hirszerzo.hu/cikk.nem_buntetni_megoldani_kell_a_nyomort_-_kibukott_a_szakma_pinter_terven.165833.html

    Foglalkoztat a megoldás változatlanul, hiszen magam is a fővárosban élek, de az ország számos városában, falvakban sem különb a helyzet. A 2010-ben kormánypártot alakító Miniszterelnök a Rnd és a közbiztonság megteremtését az egyik legfontosabb nemzeti ügynek tekinti, hiszen enélkül nem emelkedhet a gazdaság.
    A rend, a közbiztonság – számos szakirodalom szerint már ismerten – TÁRSADALMI termék, aminek valódi kialakításában számos szervezetnek, de még a lakosságnak is van szerepe, feladata A HELYI SZINTEKEN. A kormány törekvései mentén az elmúlt években felerősödött társadalompolitikai törekvések tükrében e pár soros tanulmány remekül tükrözi a kormány, a miniszterelnök, a tanácsadói és a végrehajtói poszton lévők felfogását, emellett a kutatók és értelmezők meglátásait is.

    Bátran ajánlom elolvasni, hiszen a jövő lehetőségeit boncolgatja az írás, amikor a helyi önkormányzatoknál létrehozandó rendészeti szervről ír a szerző:
    http://www.kozigkut.hu/doc/kokenyesi_10jul.pdf

    S hogy ezt a jelenlegi nemzeti körülmények között a közterület-felügyeletekre építve lehet- tenni a legjobban? Néhány dolog pontosítása azért szükséges lenne, a rendszerszemlélet érdekében. Legfőként az, hogy ki terjeszti majd a képviselő-testület (Fővárosi Önkormányzati Közgyűlés) elé az önkormányzati rendészet, mint önálló rendészeti szerv alakításának lehetőségét, amikor a képviselő-testületben nem igazán vannak, akik a rendészetet értik, ismerik, nemhogy majd menedzseljék, és egyáltalán, amire szükség lenne. Pedig nagy szükség van rá, ahogy a tanulmányban is olvashatjuk a lehetőségeit.

    A helyi önkormányzatoknál létrehozandó saját rendészeti szerv gondolatát már tartalmazza az Európa Tanács 2007-es ajánlása is a Közösségi rendészetről, hitem szerint Nemzeti Közösségi rendészeti stratégiára van szükség, az ET ajánlásban foglaltak jogharmonizálása és megvalósítása érdekében. Nincs más út!
    A valódi megoldás – sokkal inkább – a helyi partnerségekben és a közösségi rendőr, valamint a “Community Policing” (közösségi rendészetben ) rejlik, ahogy tették ezt a világ számos országában, remek lakossági elégedettséggel, sikerrel. miért is ni ncs ennek magyar motivációja
    Kellemes hétvégét!

Szóljon hozzá Ön is!

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező a hozzászólás beküldéséhez. Az itt megadott nevét és e-mail címét nem tároljuk és semmilyen célra nem használjuk fel.