A Szeretem Budapestet Mozgalom számos visszajelzést kapott az utcán élők problémájával kapcsolatban. A tanácsok, javaslatok megszívlelendőek, és ez – a kérdéskör humán tartalma miatt – a Szeretem Budapestet Mozgalomtól is körültekintést követel meg.
Mindazonáltal szeretnénk felhívni a figyelmet egy korábbi cikkre, mely szerint „Budapest a hajléktalanok fővárosa”.
A Szeretem Budapestet Mozgalom szerint az aluljárókba történő beköltözéseket és az életvitelszerű, másokat zavaró, közegészségügyileg problémás eseteket kell megszűntetni, azokra kell megoldást találni. Sajnálatos módon Budapest egyenlőre nem kezeli a köztéri hajléktalanságot, utcán élést – amely senki számára nem elfogadható, sem a többségi társadalom, sem az ott tartózkodók számára.Akceptálandó az utcán élők azon igénye, hogy a társadalomban létük utolsó mentsváraként embertársaik között, nyüzsgésben tartózkodhassanak. Ugyanakkor ennek a szabályi kereteit ki kell alakítani, különben úgy lesznek jelen, ahogyan az a nekik legjobb, és nem úgy, ahogyan azt a többségi társadalom szükségesnek, vagy elfogadhatónak tartja. A köztér, mint funkció nem tudja befogadni a felületeit szélsőséges funkciók szerint használni akarók igényeit.
Ezzel kapcsolatosan összeállítottunk egy vitaanyagot, és valljuk, hogy az „utcán élés” elsősorban közterületi és közegészségügyi probléma és nem városképi rendellenesség. Egyúttal javasoljuk, hogy a közterek tulajdonosai, vagyis az önkormányzatok olyan szabály-és normarendszert alkossanak meg, amelyek a közterületen végezhető tevékenységeket keretek közé rendezik, kitérve minden olyan tevékenységre, amely közegészségre veszélyes, illegális, zavarja a közterek eredeti funkció szerinti használatát, vagy szükségtelen fenntartja a forgalmat.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az utcán élés problémája rendkívül összetett probléma, amelynek csupán egy része terelhető konszenzuson alapuló szabályi keretek közé. Számos eleme szociális, egy része például idegenrendészeti kérdésként vetődik fel. De nem ritkán elfordul addiktológiai, vagy éppen más ideg- és elmegyógyászati vonatkozású egészségügyi kérdése is. És van olyan megnyilvánulási formája is, amely egyik megközelítés alá sem esik. Elsősorban azok az utcán élési típusok, amelyek a tartósan kezeletlen körülmények között Budapestet rossz hírű várossá, köztereit higiéniai szempontból aggályos területekké, kényelmetlenül, vagy éppen eredeti funkciói szerint nem élhető várossá teszik. Nyilvánvaló tehát, hogy az utcán élés szerteágazó jellemzőkkel, motivációkra visszamenő fajtáit együtt és egyszerre kezelni nem lehet. Mégsem tekinthetünk el attól, hogy a problémahalmaz közös gyökeinek feltárásával, valamint a köztér definíciójának pontosabb újraértelmezésével a mainál feszesebb, értelmesebb és logikusabb, mindenekelőtt pedig a többség számára kedvezőbb szabályozási keretet alkossunk.
Véleményünk szerint ugyanakkor az önkormányzatoknak, mint tulajdonosoknak jogi lehetőségében áll előírni, hogy köztereken, például aluljárókban, parkokban, játszótereken, üzletek kirakataiban nem szabad huzamos időre berendezkedni, ott életvitelszerűen élni, lakni. Ez a meghatározási munka kínál alkalmat arra is, hogy a köztér fogalmának hajdani tervezési időszaka során iníciált funkciókeretek mellé minden olyan időközben kialakult és legitimmé vált szempont bekerülhessen, ami a mai igények szerint írja le, hogy mi az, amire a közterület szolgál, és mi az, amire nem.
Budapesten tehát csak annyit kellene tenni, mint a legtöbb civilizált nyugat-európai nagyvárosban.
Szeretem Budapestet Mozgalom
Kedves SZEBU és Olvasók!
A kérdés véleményem szerint ELSŐSORBAN SZOCIÁLIS, ugyanis az utcára kerülést az esetek túlnyomó többségében az anyagi ellehetetlenülés, a munkanélküliség előzi meg. Az utcai életforma pedig hozza magával a tisztálkodási lehetőségek beszűkülését, az idegőrlő napról-napra élés hatására a mentális, pszichés problémák felerősödését. Hazánkban ez nem választott, hanem kényszerhelyzet.
Tehát a hajléktalanság kezelésében prioritást adni a közterületi és közegészségügyi vonulatnak, tévutat jelent, hiszen ezek a szociális kérdés hozadékai – vagyis EREDMÉNY KIZÁRÓLAG A SZOCIÁLIS PROBLÉMÁK ELŐTÉRBE HELYEZÉSÉVEL VÁRHATÓ.
Persze kérdéses, hogy mit tekintünk eredménynek. Ha csak az a cél, hogy a hajléktalan embereket áttelepítsük bizonyos közterekről más közterekre, akkor az önkormányzat csupán tiltó rendeleteket fog hozni ahelyett, hogy valós megoldásokat keresne.
Amellett, hogy ez gyakorlatilag felesleges lépés (hiszen csak annyi értelme van, hogy a főváros egyik pontjáról a másikra – jobb híján szintén közterületre – költöznek át a fedél nélküli emberek), jogilag meglehetősen vitatható is, ugyanis a mozgásszabadság, a személyes szabadság az 1948. évi XX. törvényben, vagyis a Magyar Köztársaság alkotmányában rögzített alapjog, ez pedig magasabb rendű, mint az önkormányzati rendelet, határozat, utasítás stb.
Amíg tehát nem foglalkozunk a hajléktalanság problémájának kiváltó okaival – pénzügyi, szociális ellehetetlenülés, marginalizálódás minden szinten -, addig maximum tűzoltó lépéseket teszünk, de nem valós megoldásokat keresünk.
Nem gondolom, hogy minden, a fővárost érintő gond megoldását a SZEBU-ra kell terhelni. De Budapesten több száz szociális szakember dolgozik (például BMSZKI, Szociális Szakmai Szövetség stb.), számos civil szervezet keresi a hajléktalanság problémájának enyhítési módjait (pl. A Város Mindenkié Mozgalom), valamint a Fővárosi Önkormányzat rendelkezik szociális osztállyal – érdemes használni ezeket az erőforrásokat, a Szeretem Budapestet Mozgalom és ezek kooperációja komplex és hatékony problémakezelést eredményezhet.
Emellett a hajléktalan embereket sem árt bevonni az őket érintő programokba, egyrészt mert így számos belülről jövő ötlet, hatékony stratégia kerülhet elő, másrészt mert emberekről beszélünk, nem tárgyakról.
Hiszek abban, hogy a SZEBU – mint a városért és annak minden lakójáért tenni akaró, elhivatott szervezet – látja a lehetőséget és az esetleges új utat a szociális alapú kooperációban.
Ezt sejteni engedi számomra az utalás “a problémahalmaz közös gyökeire” kifejezés is. Hiszen az “utcán élést” lehet is, kell is komplex módon kezelni. A fragmentáláson felül kell kerekedni az élhetőbb városért. Nincsenek “ők” és “mi”. Budapesti lakosok vannak.
Ehhez kívánok sok sikert és köszönöm a hozzászólási alkalmat!