“Nemcsak a politikusaink urbanisztikai, építészeti kultúrájával van baj”

Több mint tízezer hálópolgárnak tetszett az ön nevével fémjelzett ötletparádé az egyik internetes közösségi oldalon. A Szeretem Budapestet Mozgalom víziója tartalmazza a rakpartok lefedését, a dunai jacht-kikötőket, a Gellért tértől a Rudas fürdőig tartó budai plázst, a Várkert-bazár rekonstrukcióját, valamint a Vigadót és a szemközti Várhegyet összekötő gyaloghidat. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Várkert rekonstrukcióját az év elején be is jelentette. Ez annyit tesz, hogy sok év után a politika az ön ötleteire is vevő?

Reménykedem. A gyaloghíd megépítése, vagy a Belgrád rakpart 3-4 milliárd forintra rúgó átalakítása nem került terítékre, de a budai Vár délnyugati oldalában 14 millió forintból telepített közel egy hektáros szőlőskert már valóság, és talán a hét magyar borrégió 22 borvidékét reprezentáló tabáni pincék is megépülhetnek. Így a Várba látogató 2,2 – 2,6 millió külföldi az év minden napján ízelítőt kaphat a vidékre jellemző majd kétezer éves szőlészeti-borászati hagyományból, nem csak a hébe-hóba megrendezett borhetek alkalmával.

Bojár Iván András SzeBuról, urbanisztikáról, Budapest lehetőségeiről

Az utóbbi tagadhatatlanul erősíti a magyar bormarketinget, és egy ilyen borskanzen gazdaságilag is megtérülő beruházás lehet. De mi köze mindennek az urbanisztikai fejlesztésekhez?

Nagyon is sok. Budapest tele van csodákkal, csak láthatóvá kell őket tenni. Nemcsak ingatlanfejlesztéssel, új épületekkel, vagy térkövezéssel lehet attraktívabbá tenni egy várost. Ott vannak például a várbeli kapualjak az egyedülálló gótikus ülőfülkéikkel. Az én gyerekkoromban ezek a kapuk még nyitva voltak, a külföldiek minket fotóztak, mint a bennszülötteket, amikor vasárnap délben az udvaron ebédeltünk. A mediterrán országokban vagy Dél-Kelet-Ázsiában ma is turistacsalogató látványosság a helyiek mindennapi élete. A kapualjakat oda lehetne adni a kézműveseknek, ötvösöknek, bőrösöknek, sajtosoknak, mézeseknek, borosoknak. Egyes kutatások szerint eredetileg is kereskedelmi funkciójuk volt ezeknek a tereknek. Persze nem a gagyit kellene nyomni. A legjobb az lenne, ha a Kínában gyártott matyó babák, Putyint ábrázoló matrjoskák, velencei karneváli maszkok helyett a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményében található tárgyak replikáiból válogathatna a turista a népművészeti boltokban. Szerintem a Várban egyébként sem az alföldi vagy erdélyi tárgykultúrának kellene helyet kapnia, hanem a helybeli, autentikus hétszáz éves urbánus világ emlékeinek. A régi használati tárgyakra aztán rá lehetne engedni a fiatal dizájnereket, fogalmazzák újra őket. A Kitchen Budapest nevű formatervezői csoport hímes tojást formázó egyedi pendrive-jai jó példái az ilyen megőrizve megújító attitűdnek. De bemutatható lenne a török idők előtti zöldség és gyümölcs kultúra is. A Mátyás-kori ásatások során előkerültek a korabeli magok, az archeobotanikusok pedig meg is találták ezeknek a mai utódait, és termesztik is. Az ilyen alapanyagokból dolgozó éttermek végképp kuriózumok lennének. Úgyis épp zajlik a magyar gasztroforradalom.

A Vár már így is turistacélpont. Nem inkább a lerongyolódott kerületekkel vagy a vidéki városok fejlesztésével kellene foglalkozni? Nem gondolja, hogy a főváros további fejlesztésével csak a vízfej-szindróma erősödik?

Kétségtelen, hogy Magyarországnak levágták a kezét és a lábát és ezért Budapest vízfejnek tűnik, de ha már így történt, attól még a fejet nem kell elsorvasztanunk. A nemzetközi márkák piacán Magyarország Budapestet jelenti. Ezen lehet vitatkozni, de nem érdemes. És hogy milyen pozíciót foglalunk el, azt jelzi, hogy Velence vagy Prága évi 20-20 millió turistát vonz, míg Budapestre 2,6 millióan kíváncsiak. A cseheknek Prága mellett ott van a Skoda vagy Karlovy Vary, az olaszok számtalan brandjéről nem is beszélve. Ha Budapestet erősítjük, esélyünk van arra, hogy a Balaton, Tokajhegyalja és az ország más részei is felkerüljenek a márka-palettára. Budapest egyébként már most sem ér véget a közigazgatási határainál, Esztergomtól Siófokig, Kecskeméttől Hatvanig tart. A hazai urbanisztika nem igazán veszi figyelembe az elmúlt két évtized világtrendjét, amely szerint egy világváros és vonzáskörzete együtt kezelendő az agglomeráció alvóvárosaival vagy az autópályák mellé települt kiszolgálónegyedeivel. A sztrádákkal pedig az európai léptékkel közepes városkáknak számító Szeged, Debrecen és Pécs is könnyedén megközelíthetővé vált, így a vízfejszindróma is enyhült.

Csakhogy az elmúlt két évtized közlekedés- és ingatlanfejlesztései mögött nem látszik egységes koncepció. Létezik egyáltalán végiggondolt urbanisztikai stratégia Budapesten?

Születtek különféle programok, de ezek nem vették figyelembe, hogy egy város nem múzeum, hanem folyamatosan változó, organikus, élő szövet. Egyébként nemcsak a politikusaink urbanisztikai, építészeti kultúrájával van baj, az önmagát progresszívnek látni szerető értelmiség és az építészszakma sem volt képes átlépni a saját árnyékát. Vaskalapos, konzervatív módon XIX. századi kulisszák között akarunk élni a XXI. században. Szemben a valóban progresszív XIX. századi reformnemzedék tagjaival, Andrássy Gyulával vagy Podmaniczky Frigyessel, akik a klasszicista Pestet egyik napról a másikra 3-4 emelettel megemelték és ezzel korszerű várost építettek. Ők valódi felelősséget éreztek az országukért. Ma az ilyen típusú felelősségvállalás minden oldalról hiányzik. Úgy érzem, ahogy a társadalom zöme, így az alkotó értelmiség is a gyámolító, autoriter rendszerben bízik. Egyedül az üzleti világban tapasztalok valódi progressziót. A kereskedők vagy a vendéglátósok megnézték másutt, hogy mitől jó egy bolt vagy egy kocsma, és mivel ők is nagyon jók akarnak lenni, adaptálják a legújabb világtrendeket. Várospolitikusaink ugyanakkor beutazzák a fél világot, megtekintik a legújabb urbanisztika fejlesztéseket, ám ebből semmit sem hoznak haza. Nálunk ma még elképzelhetetlen lenne az, mint amit a német keresztény demokraták megléptek. A CDU Konrad Adenauerről elnevezett berlini székháza ugyanis egy, a kortárs építészetben magasan jegyzett mérnöki iroda által tervezett, ház a házban jellegű csupa üveg épület, ami itt talán még a progresszívoknál is kiverné a biztosítékot.

Az üzleti szféra urbanisztikai teljesítménye is megkérdőjelezhető. Vagy csak nekünk tűnne úgy, hogy a Westendtől a Corvin sétányig terjedő fejlesztések finoman szólva sem a mérvadó attraktív építészeti megoldások mintapéldái?

A kulturálatlanság szakmai körökben is általános. Bár némi reményre okot ad, hogy az üzleti szféra gyorsan kupálódik, a Kis Péter által tervezett badacsonyi borászatra például a nemzetközi szakmai közvélemény is felfigyelt. De még nem született meg az a stabil és jó középminőség, amely, mint Szlovéniában vagy Csehországban, képes korszerű és attraktív dolgokat létrehozni a lakóházaktól az ipari épületekig.

És mit szól ahhoz a Finta József által megálmodott, a lágymányosi egyetemvárost és a Nemzeti Színházból és a Művészetek Palotájából álló kultúrközpontot összekötő lakóhídhoz, amelyet sztárépítésszel terveztetnének meg? Ön szerint szükség van efféle ikonikus épületekre?

Az biztos, hogy nem ártana újra bekapcsolódni a nemzetközi véráramba, amire egyébiránt utoljára a Millenniumi készülődés idején, több mint száz éve került sor, amikor többek közt az Eiffel-iroda is tervezett ide. Az egyetemi hídról viszont azt gondolom, hogy húsz év múlva talán már volna értelme, most azonban még nem. Az a terület még egy ilyen hídtól sem telik meg élettel. Szerintem – orvosi hasonlattal – a város akupunktúrás pontjainak megtalálásával jóval eredményesebbek lehetünk. Az általam javasolt, a pesti Vigadó és Várkertbazár közötti gyaloghíd történelmi közlekedési útvonal. A XIX. század közepéig itt zajlott a forgalom a két város között. Egy ilyen építmény felfrissítené a város vérkeringését. Ahogy a rakparti autóutak lefedése egy gyalogszinttel, illetve a város Dunára kinyitása sem öncél, hanem Budapest élhetőbbé tétele, felpezsdítése. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az önkormányzatok ne vessenek ki extrasarcot a területhasználatra, a nyereséges üzemeltetéshez ugyanis tér kell. És az is feltétel, hogy az adóbevételeket, legalábbis a belvárosban, ne szipkázza el a központi kormányzat.

Ön független építészetkritikusból öt évvel ezelőtt Demszky Gábor főpolgármestersége alatt lett városarculati tanácsnok, és Tarlós István is megtartotta ebben a pozíciójában. Megfogadták-e bármelyik tanácsát is?

A legnagyobb sikeremnek a budai szőlőhagyomány újraélesztését tartom, valamint azt, hogy sikerült elindítani és máig életben tartani a budapesti falfirka-mentesítési mozgalmat. A többi sajnos politika, amibe belekóstoltam, és számomra is kiderült, hogy könnyen el lehet benne veszni.

Egyik legnagyobb sikerének a budai szőlőhagyomány újraélesztését tartja

]]> http://szeretembudapestet.hu/integralt_belvarosfejlesztes/2011/04/hvg-interju-bojar-ivan-andrassal/feed/ 0 http://szeretembudapestet.hu/hirek/rendetlenseg/2009/11/betort-ablakok-budapesten-szamoljuk-fel-oket/ http://szeretembudapestet.hu/hirek/rendetlenseg/2009/11/betort-ablakok-budapesten-szamoljuk-fel-oket/#comments Thu, 12 Nov 2009 09:04:08 +0000 szeretembp http://szeretembudapestet.hu/?p=2911 A Szeretem Budapestet Mozgalom határozott véleménye: amíg egy város eltűri, hogy bárki firkálhasson a falakra, amíg a köztereken bárki sátrat verhet, életvitelszerűen lakhat az aluljárókban, amíg illegális árusok lephetik el az aluljárókat, addig az a város a kosz, a rendetlenség és a bűnözés gyűrűjéből nem tud szabadulni. Budapest csak akkor lehet élhető, szép és rendezett város, ha a köztéri anomáliákat gyökeresen felszámolja a város vezetése. A Szeretem Budapestet Mozgalom ezen dolgozik.

A “betört ablak” elmélettel kapcsolatban egy cikk jelent meg a hvg.hu-n, melynek összefoglalóját itt olvashatják. A cikkben említett Malcolm Gladwell könyvet (Fordulópont) megküldtük a város, a rendőrség és egyes intézmények vezetőinek.

Hogyan lehetséges a bűnözés drasztikus visszaszorítása egy év alatt?

1992-ben furcsa dolog történt New York legbalhésabb részein. Egy titokzatos, kritikus ponton a bűnözési ráta megfordult, valami okból több tízezer ember abbahagyta a bűnözést. Mi történt? És főleg hogyan? Néhány szituációban, amelyekben a rendőrség vagy az új társadalmi erők valamilyen hatással bírtak, néhány ember másképpen kezdett viselkedni, és ez a viselkedés hasonló szituációkban valami módon átterjedt a többi potenciális bűnelkövetőkre is. Rövid idő alatt sok ember „fertőződött meg” a bűnözés elleni vírussal.

A ragályosság, kis változások okozta nagy hatás és a nem fokozatosan, hanem egy bizonyos pillanattól kezdve hirtelen támadt gyorsasággal beálló változás – pontosan ugyanaz a három alapelv, amely meghatározza, hogyan terjed a kanyaró, hogyan támad az influenza. A harmadik a legfontosabb, vagyis az, hogy a járványok egy meghatározható fordulóponton törnek ki és szűnnek meg. Ez az az alapelv, amelyből legjobban megérthetjük, miért történnek ma a változások úgy, ahogy történnek. A járványügyi szaknyelv híres fogalma, a tipping point, a fordulópont azt kritikus pillanatot fejezi ki, amikor egy járvány során hirtelen beáll a gyors és teljes változás.

Harc a graffitik és a bliccelés ellen

A válasz a járványterjedés harmadik alapelvében keresendő – ez pedig a körülmények hatalma. A járványok érzékenyek a feltételekre, körülményekre, és a járványok érzékenyek előfordulásuk feltételeire, körülményeire, idejére és helyére is. Mivel drogkereskedelem visszaszorulása, a gazdasági növekedés, a társadalom elöregedése mind hosszú távú változásokat jelentenek, azt várnánk, hogy fokozatos hatásuk van. Ám New Yorkban a változás minden volt, csak nem fokozatos. Nyilván valami más is közbejátszott a New York-i bűnözési járvány megfékeződésében.

A „valami más” szerepére nagy valószínűséggel esélyes az ún. „betört ablak”-elmélet (Broken Window Theory). A „betört ablak” James Q. Wilson és George Kelling kriminológusok elmélete. Wilson és Kelling szerint a bűnözés a zűrzavar, a rendetlenség elkerülhetetlen következménye. Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az anarchia szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Egy városban viszonylag kis problémák – graffiti, köztéri rendetlenség, zűrzavar, agresszív koldulás – azonosíthatók a betört ablakkal; ezek mind felhívásnak számítanak komolyabb bűncselekmények elkövetésére.
Az 1980-as évek közepén a New York Transit Authority felkérte Kellinget, legyen a cég tanácsadója, ő pedig sürgette őket, hogy a gyakorlatban lépjenek fel a „betört ablak”-elméletnek megfelelően. David Gunn személyében új metróigazgatót neveztek ki, aki szerint a graffiti a rendszer összeomlásának jelképe volt. Új vezetési struktúrát vázolt fel, pontos célokat határozott meg, határidőket szabott, hogy szerelvényenként megtisztítsák a rendszert. Elvnek tekintette, ha egy kocsit már visszanyertek „nem szabad megengedni, hogy ismét vandalizmus áldozatává váljon”. Ha egy kocsi úgy futott be, hogy graffiti volt rajta, azt a forduló alatt el kellett távolítani, vagy a kocsit ki kellett vonni a forgalomból. Az elv az volt, hogy egyértelmű üzenetet küldjenek a vandáloknak: munkájuk nem látja meg a napvilágot.

Gunn graffititakarító művelete 1984-től 1990-ig tartott. Ekkor a Transit Authority a metrórendészet vezetőjéül William Brattont kérte fel, és megkezdődött a metrórendszer visszafoglalásának második fázisa. Bratton, csakúgy, mint Gunn, a „betört ablak” elvét vallotta. Bratton úgy határozott, hogy legelsőként a blicceléssel veszi fel a harcot. Úgy gondolta, hogy a graffitihez hasonlóan a bliccelés is jelzés, a zűrzavar olyan kis jelzése, amely sokkal súlyosabb bűncselekményekre bíztat. Bratton alapelve az volt, hogy a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapjon: a metrórendőrség komolyan veszi a bliccelők elleni a harcot. Minden hetedik letartóztatottnak komoly priusza volt, és minden huszadiknál valamiféle fegyvert találtak. Bratton olyan szervezetté változtatta a metrórendőrséget, amely a legkisebb szabályszegésre is lecsap.

A metró után jött a város

Miután 1994-ben Rudolph Giulianit választották New York polgármesterévé, Brattont kinevezték a New York City Police Department vezetőjévé. Ugyanazt a stratégiát alkalmazta a városra, nagyban. Utasította rendőreit, hogy kiemelten járjanak el az életminőséget rontó bűnesetekben, például a piros lámpánál álló erőszakos ablakmosókkal, a forgókereszt-átugrókkal és a graffitisekkel szemben. Fokozottan felléptek a törvények betartásáért a közterületi részegség, közterületi vizelés eseteiben is; a visszaeső szabálysértőket letartóztatták, ahogy azokat is, akik üres palackokat dobáltak el az utcán. Amikor a bűnözés csökkenni kezdett a városban, Bratton és Giuliani rámutatott ennek okára. Mint mondták, a kicsiny, látszólag jelentéktelen, életminőséget rontó bűncselekmények okozzák az erőszakos bűncselekmények elterjedését.

Mi áll e dolgok mögött?

A „betört ablak” és a körülmények hatalmának elmélete szerint a bűnelkövető olyan ember, aki igen érzékeny a környezetére, aki mindenféle jelet éberen megfigyel, és aki a környező világ jeleinek érzékelése alapján, hirtelen elhatározásból követ el bűnt. Ez a gondolat felettébb haladó – és bizonyos értelemben hihetetlen. A körülmények hatalma elmélet szerint a viselkedés társadalmi kontextus függvénye. De a körülmények hatalmának elve szerint a kicsiny dolgok számítanak. Nem holmi nagy, átfogó ügyeket kell megoldani, a bűnözés megelőzhető egyszerűen azzal, hogy megtisztítjuk a környezetet a graffititól, és letartóztatjuk a bliccelőket.