Falfirkák alkonya: rendrakás a Nagykörúton

Amióta falak vannak, azóta léteznek falfirkák is. Úgy tűnik, hogy az önkifejezésnek ez a formája egyidős a civilizációval. Az utóbbi néhány évtizedben azonban a “Béla hüje” és a nyíllal átlőtt szív helyett az önjelölt alkotók mást óhajtanak a világ tudomására hozni. Leginkább azt, hogy csak ők vannak a világon…

A budapesti utcákat járva szinte nem is látunk már mást, mint a falakat, portálokat, műemlékeket, járműveket beborító – sokszor teljesen értelmetlen – festékfoltokat. Csak a Nagykörúton 2317 négyzetméternyi graffito csúfítja a falakat. A rongálók szinte a teljes festékipari arzenált bevetik az akril alapú festékszóró flakontól a zsírkrétán át az alkoholos filctollig.

A mai firkáló különös szerzet. Egyetlen vágya: mindenképpen nyomot hagyni, ezzel jelezve és megindokolva létét. Az internet korában egész bandák specializálódtak erre az életmódra. Céljuk minél több, minél szembeötlőbb helyen elhelyezni a kézjegyüket, amit azután a világhálón is közhírré tesznek. Szórakozásuk hárommillió városlakó komfortérzetét, kedélyállapotát, szépérzékét – és nem utolsósorban tulajdonát – teszi tönkre. A harc régóta tart. Jobbára Kőműves Kelemen módjára: amit lefújnak éjjel, azt napközben letisztítják, és viszont. Eközben a graffitók eltávolítás is igazi szakmává és prosperáló üzletté vált, hiszen a különféle felületek és a felhasznált festékek más és más technológiai megoldást kívánnak. Arról nem is szólva, hogy a régebben díszelgő “alkotások” eltávolítása sokkal körülményesebb, mert a beivódott festék árnyékot hagy, amit csak speciális árnyékeltávolítóval lehet megszüntetni. A fővárosnak okozott károk nagysága szinte felbecsülhetetlen. Csak a kármentesítés összege meghaladja az évi ötszázmillió forintot. Miközben mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ennek az összegnek a felhasználása nagyon kevéssé hatékony, a vandalizmust nem tudják visszaszorítani.

Igazi megoldást a közös fellépés hozhat. Úgy tűnik, erre jöttek rá azok is, akik megunták a szélmalomharcot, és a falfirkálók elleni civil összefogást javasolják. A Szeretem Budapestet mozgalom és más civilszervezetek most úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik a kezdeményezést, és megpróbálják felrázni a közvéleményt, mozgósítani azokat a városlakókat, akik maguk is szenvednek a falfirkálók áldásos tevékenységétől. Ahogyan a világ más nagyvárosaiban, Budapesten sem lehet sikeres a harc az érintettek tevőleges részvétele nélkül.

Nem pusztán szépérzék kérdése az, hogy a súlyos pénzekért megvásárolt és még több pénzért fenntartott társasházak tulajdonosi közössége, az elcsúfított portálú üzletek tulajdonosai rádöbbenjenek: az ő aktív részvételük nélkül nincs esély a graffitózók megfékezésére. Az összemázolt falak – a látható károkon kívül – csökkentik az ingatlanok értékét, elriasztják a vásárlókat és megbotránkoztatják a turistát. New Yorkban egyszerűen értelmetlenné vált a firkálás akkortól, hogy a frissen elrondított falakat a lehető leggyorsabban letakarították. Ha nincs látszatja a firkálásnak, akkor előbb-utóbb értelmetlenné válik maga a cselekmény.

Ennek a felismerésnek a jegyében kezdődött a rendrakás a Nagykörúton és a belváros utcáiban. Az év végéig tartó akció során – a civilszervezetek és a környékbeliek együttműködésével – minden graffito eltűnik a falakról, kirakatokról, villamosmegállókból és aluljárókból. A munkát a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. végzi, ezzel is kiállva a civil kezdeményezés mellett. Az akció az öntevékenységen alapul. Nem elég eltüntetni a koszt a falakról, de folyamatosan kell őrködni, hogy ne is jelenjen meg újra. A rendőrség és a közterület-felügyelet üdvözli a kezdeményezést. Igaz, hogy csak akkor tud fellépni az elkövetőkkel szemben, ha bejelentés érkezik a rongálásról. Erre a célra anonimitást biztosító, speciális bejelentőlapot és forródrótot is létrehoztak. A kampányt támogató mobilszolgáltató cégek az ősz folyamán közös platformon üzemelő, MMS-képek fogadására is alkalmas, ingyenesen hívható számot is létesítettek, hogy a már letisztított felületekre felkerülő újabb falfirkákat a lehető leggyorsabban el lehessen tüntetni. A graffito nem más, mint kosz, támadás a többségben levő városlakók ellen. A tiszta Budapest pedig a fővárosiak ügye. Nekünk kell tennünk érte.

Falfirkák alkonya

A múltkoriban a budapesti és vidéki belvárosokat elárasztó graffitiáradat ellen emeltem szót e hasábokon. A jegyzetet megjelentette blogjában a Szeretem Budapestet mozgalom, mely a múlt héten nagy médiafelhajtás közepette kampányt indított, elsőként a Nagykörút házainak megtisztítására.

Erre érkezett egy reagálás, mely kifogásolta, hogy írásomban a házfalakat és a városképet elcsúfító jelenséget szociokulturális szennynek neveztem, mondván: művészettörténészek és esztéták a graffitit már régen a művészet kategóriájába sorolják. Elképzelhető, hogy így is van, ám én nem a hajdani berlini falon ékeskedő ábrázolásokat, hanem a graffiti sajátos eltorzulását, a tagoknak nevezett firkálmányokat és a drága pénzekből helyrehozott épületek összebarmolását tartom továbbra is szennynek, s elterpeszkedését épített környezetünkben szociokulturális jelenségnek.

Valószínűleg így gondolhatja a neves esztéta, Bojár Iván András is, ha már az említett mozgalom vezetőjeként harcot indított a falfirkák ellen. Mert a tagelők nemcsak a bezárt boltok kirakatüvegét, és nem városesztétikai figyelmeztetésként kenik össze, hanem minden szabadon hagyott falat, legyen az frissen festett vagy sem, új villamosmegállót, sőt vasúti vagont. Ez pedig nem műélvezetet, hanem társadalmi összefogást és alapos elemzést kíván. A valódi graffitiknek ott vannak az e célra átadott graffitifalak és hasonló felületek, betonkerítések. Tessenek itt élni a street-art lehetőségeivel! A Szeretem Budapestet mozgalomnak pedig sok sikert kívánok!

——————————————————————————–

Tisztelt Palugyai úr!

Attól tartok, hogy blogjukban olyan valamiről ír, amiről nincs fogalma. A huszadik és huszonegyedik század képzőművészetének és tömegkultúrájának a graffiti immáron alapvető része, önálló kultúrális jelenség, melyhez az Ön által említett ’szocio’ előtétet hozzáfűzni szomorú dolog.

Cáfoljon vagy erősítsen meg több művészettörténész és esztéta, de ezt a világszerte több évtizedes múlttal művészeti ágat ‘igazi szociokulturális környezeti szenny’-nek minősíteni szerintem marhaság.

Teljesen egyetértek azzal, hogy pl. műemléképületek vagy idegenforgalmi látványosságok épségét nem szabadna a graffitivel veszélyeztetni, és számomra úgy tűnik, nem e ’szociokultúrális környezeti szenny’ miatt mutatja szomorúbb arcát sokaknak például Körút vagy Rákóczi út immáron hosszú évek óta.

Kérem, fontolja meg soraim, és lehetőség szerint konzultáljon művészettörténészekkel, graffiti- vagy street art művészekkel, remélem, hogy kialakul Önben is a készség hazánkban ezen új és bizonyára még soká vitatott művészeti ágat befogadni és élvezni.

Érdemi munkájukhoz a továbbiakban sok sikert kívánva,

Üdvözlettel,
Jobbágy István