Bojár Iván András, a SzeBu elnöke (fotó: Hajdú D. András, origo)

- Mit mondtak önnek, hogy miért kell távoznia?

- Nem mondtak semmit. Nem volt indoklás.

- Hogyan zajlott a találkozó, amikor közölték, hogy mennie kell?

- Nem volt semmilyen izgalmas vagy dramatizált jellege. Felhívtak telefonon, és mondták, hogy akkor ennyi volt.

- Mit gyanít, mi az oka?

- Sokat gondolkoztam ezen, hogy mi lehet az oka, vagy miért pont most. Alapvetően szerintem arról van szó, hogy ott voltam az Új Színháznál a tüntetésen, ahogyan ezt több újság is megírta. De lehet, hogy összefügg egy egyszerre röhejes, ugyanakkor orwellien sanda és bután hazug rágalommal is, amely egy nappal korábban jelent meg rólam a sajtóban. (A Heti Válaszban jelent meg egy cikk a BKV-s nyomozásokról, amely azt állította, Bojár “nyomeltakarítóként” segédkezett az egyik gyanúsítottnak, Mesterházy Ernőnek – a szerk.) Talán erre célzott Tarlós úr is, amikor azt nyilatkozta, elvárta volna, hogy pontosítsak olyan újsághíreket, amelyeket nekem “belső kötelességem lett volna pontosítani”. Nem tudom, én azt gondolom, úriember nem “pontosít” nyilvánvaló, idióta hazugságokat, legfeljebb perel. Ez viszont semmiképp sem az ok, inkább az eltávolításom módszere lehetett. Tehát valószínűleg inkább az Új Színház lehetett az ok, mert az látszik, hogy az új vezetők kinevezése annak ellenére fontossá vált a főpolgármesternek, hogy bőséggel találhatott volna okot a döntés felülvizsgálatára, ahogyan erre képes volt, mondjuk, a Budaörsi úti buszsáv ügyében is.

- Arra gondol, ezzel a lépéssel azt jelezte, hogy nem ért egyet a főváros egyes döntéseivel, és emiatt kell távoznia?

- Azt gondolom, hogy van egy öt-hatszáz éves humanista tradíció Európában, és egy adott pont, amikor mint budapesti értelmiséginek el kellett döntenem, hogy kiállok ezért, még akkor is, ha elbocsátanak az állásomból – mellesleg azt gondolom, ez a kettő még összeegyeztethető lenne egy polgári demokráciában. Az meglepett, hogy a tüntetésen nem voltak sokkal többen. Abban az évben, amikor Lars von Triert, aki polgárpukkasztásból hülyeségeket beszél bekokainozva, fekete, lefüggönyözött autóval viszik ki Cannes-ból, és John Gallianót a zsidózása miatt elküldi az őt alkalmazó divatház, Budapesten arról beszélünk, hogy egy hetven körüli, nyíltan antiszemita drámaíró, aki éveken keresztül politikai szerepet vállalt, most akkor végre kap egy lehetőséget, hogy megmutassa, mit is gondol a világról – hát ezt kínosnak és nevetségesnek tartom.

- Azt végiggondolta, hogy ha elmegy a tüntetésre, akkor annak következményei lehetnek a fővárosnál?

- Most egy fikcióról beszélünk. Nem tudom, hogy ezért kell-e mennem, hiszen nem mondott senki semmit, csak nagyon egybeesett. Én továbbra is hiszek a magáért és környezetéért felelős, aktív értelmiségi polgári szerepvállalásban, ezért nem haboztam elmenni. Igaz, átfutott a fejemen, de nem gondoltam, hogy itt tartunk.

- Milyen kapcsolatban volt Tarlós István főpolgármesterrel az egy év alatt, amíg neki dolgozott?

- Korrektben, de jószerével semmilyenben. Jót mulattam, amikor egy cikk címében azt olvastam, hogy Tarlós menesztette bizalmasát. Én egy év alatt egyszer találkoztam Tarlós Istvánnal tíz percre, és akkor sem négyszemközt. Ezt nem mondanám bizalmi kapcsolatnak, bár, mondjuk, spirituális vonalon még akár lehetne ez nagyon mély kapcsolat is.

- Nem kérték ki a tanácsát, amikor, mondjuk, a város egészének fejlődésére vonatkozó hosszabb távú döntéseket hoztak?

- Egyáltalán nem, és emiatt volt is bennem keserűség. Tulajdonképpen úgy érzékeltem, hogy vákuumban létezem, és minden ilyen döntés előkészítésétől és döntési munkától is távol vagyok tartva. Pedig a Szeretem Budapestet Mozgalommal összeraktunk egy olyan városfejlesztési koncepciót, amely Budapestnek igencsak hasznára lehetne, és az elköltendő összeg mértéke is csekélyebb, mint, mondjuk, egy stadion építése. Nem annyi történne, hogy egy rossz focira ráépül egy jó stadion, hanem ráépül egy jó városra, amelyet még egy osztállyal feljebb húzhatna.

- Ennek a tervnek miért a Szeretem Budapestet keretében kellett elkészülnie?

- Mert a munkakörömben nem szerepelt, hogy ilyennel kell foglalkoznom.

- Mi szerepelt a munkakörében? Elvileg városarculati tanácsadóként dolgozott.

- Nem tudom, hogyan fogalmazzak. Őszintén szólva úgy érzem, hogy engem ott valamilyen dísznek tarthattak. Egyfajta értelmiségi értékrendet kellett ott az arcommal, a nevemmel képviselnem, ez úgy fél év után eléggé világosan kiderült.

- Ha zavarta, hogy érdemi munkát nem várnak öntől a fővárosnál, akkor miért maradt mégis?

- El kellett telnie némi időnek, mire beláttam, hogy az ígéretes kezdet után nem pusztán az új rendszer lassú fölállása miatt nem kapok érdemi feladatokat. Erre egyébként a kabinetfőnök is utalt legutóbb, mondván, biztos érzékeltem, hogy nem a kvalitásaimhoz mérhető feladatokat kaptam. Most már látom, okosabb lett volna nekem lépnem előbb. Tanultam.

- Ezt a városvezetést vagy az előzőt mennyire érdekelte az urbanisztika?

- Ez minden városvezetés számára egyfajta kötelező gyakorlat, de nálunk végtelenül old school módon megy, egy hatvanas-hetvenes évekbeli urbanisztikai szemlélet határozza meg. Így volt az előző rezsim, és így van a jelenlegi alatt is. Nagymértékben ilyen iskolai tanpéldák szerint működnek a dolgok, kevés bennük az invenció, a szellemi plusz, a kreatív hozzáadott érték, tehát mechanikus. El lehet végezni az egyetemen a városfejlesztési képzés négy-öt évét, de nem jut el az ember ide. Én művészettörténetet tanultam, és az elmúlt húsz évben gyakorlatilag végigjártam az összes meghatározó új épületet, amely Magyarországon épült, és végigelemeztem őket, legalább ezret, ezerötszázat. Utaztam, végigjártam a városokat építészeti meg urbanisztikai guide-okkal. Megtanultam, miért úgy épültek fel a városok, mi történt bennük. Ezek mind kellenek ahhoz, hogy arra, amiben egyébként mind benne élünk, egy kicsit felülről is rá lehessen látni. A fővárosnál voltak jó emberek, de azok a fajta modern városfejlesztési módszertanok, gondolkodásmódok, megközelítések nem jelentek meg, amelyek versenyképessé teszik Budapestet. Éppen azok az eszközök, amelyek miatt nagyon komolyan ellépett mellettünk rengeteg más európai város.

- Mindennek megfelelt volna a Szeretem Budapestet koncepciója?

- Részben igen, a városmárka-fejlesztő gondolkodásra támaszkodva hozott egy végeredményt, amelyről persze lehet vitatkozni.

- Megpróbálta ezt megbeszélni Tarlós Istvánnal?

- Nem volt erre alkalom. Az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy nem tartozom a belső körhöz, nincs vele személyes dolgom, a kabinetfőnöknek vagyok alárendelve.

- Hogyan működött ugyanez Demszky Gáborral? Ha akkoriban azt írja önről valaki, hogy a Demszky bizalmasa, az már közelebb áll a valósághoz?

- Nem, az sem. Vele sem voltam bizalmas vagy napi kapcsolatban. Az viszont biztos, hogy egy csomó olyan dolgot, amelyet elindítottam, hagyott. Lehet, hogy részben azért, mert az utolsó időszakban már nagyon demotivált volt, részben talán nyitott volt: láthatta, hogy ez értékes vagy hasznos lehet, és nem gördített elé akadályokat.

- Mi az, amit ebből az időszakból sikernek, és mi az, amit kudarcnak ítél?

- Nehéz kérdés, mert ez nagyon szubjektív. Hogy a falfirka elleni kampánnyal kimutatható, világos módon tudtunk tisztább városképet teremteni, az tény. De az emberek ezt nem feltétlenül érzékelik. Egy csomó blogbejegyzést látok, amely szerint ez a város ugyanolyan mocskos, mint volt. Egy nagy túrót, meg tudom mutatni a fotókat, hogyan nézett ki a Nagykörút vagy a Rákóczi út a munkánk előtt. Brutális a különbség. De az érzet megint más. A köztéri rendezettség-érzet nagyon változik, meg a divat is, hogy hogyan beszélünk a városról. Azért ha megnézzük, hogy 1990-ben hogyan nézett ki ez a város, és hogy most, 2011-ben hogyan néz ki, óriási a változás: hatalmas fejlődés történt. Megváltozott az élet minősége, elkezdtük belakni a köztereket, és megjelentek a teraszok, hogy példát mondjak. A pestiek ezt lakják, élik, imádják, de közben fikázzák.

- Tarlós István elmúlt egy évében az ön nevéhez a fővárosnál az új Budapest-zászló kötődik.

- Ez nem kötődik hozzám, Tarlós úr találta ki, és egy grafikus megvalósította.

- Nem az ön feladata volt ez?

- Ez nagyon egyértelmű megrendelés volt: a főpolgármester megüzente, hogy pontosan mit kér, és azt egy grafikus megvalósította. Ebben az ügyben a véleményemre nem voltak kíváncsiak, én maximum a postás lehettem a főpolgármester és a grafikus között.

- A tabáni borospincék ötlete már nem a fővárosi munkája keretében, hanem a Szeretem Budapestet-koncepció részeként született meg. A fogadtatása viszont nem volt a legjobb, még aláírásokat is gyűjtöttek ellene.

- Itt Budapest legbelsőbb kerületében egy olyan helyszínről van szó, ahol emberek úgy szeretnek élni, mintha egy alvó városban vagy kertvárosban lennének. Én viszont úgy érzem, hogy egy város változik. És persze ezt a lakókkal együtt és nem helyettük kell végiggondolni. Ellenben azok, amik vádként megjelentek – hogy a Tabánban majd kurvák fognak hosszú tömött sorban, részegen, jobbra és balra hányva vonulni, és kitépik a fákat, meg mit tudom én… Erre civilben azt mondom, hogy egy jópofa túlzás, egyébként pedig kártékony és ostoba rémhírterjesztés. Az egész koncepció nem erről szólt, hanem arról, hogy Budapest szívében van egy hangulatos, madárcsicsergős, csendes, falusias közeg, és ezt megőrizve jobban be kell lakni. Ezen a háromhektáros területen ma kutyasétáltatók vannak, akik rendkívül haragszanak akkor, ha nem sétáltathatják úgy a kutyájukat, hogy csak a kutyájuk van ott. Szerintem ez szuper ötlet volt, mert kellene a budai Várnak, hogy integrálódni tudjon a belváros életébe, kellene a magyar bornak, kellene a Gellérthegy köré kialakítandó fürdőnegyednek.

- A budai szőlőskertre tud sikerként gondolni?

- Hát az magyarizmó a köbön. Szerintem tök jó ötlet, négy év munkám van benne. Négy szakmai szervezet állta körül – a Főkert, a Kertészeti Egyetem, a borászati szakközépiskola, a Magyar Borászok Szövetsége -, és sikerült úgy elültetniük a szőlőt, hogy meg sem eredt. Hozzátartozik az is, hogy kikerült egy kulturált tábla, azonnal lefújták, összekarcolták. Volt, aki nagyon szisztematikusan húzkodta ki a tőkéket. Végigjárt néhány soron, és kiszedte, félretette őket. Nagyon sajnálom, hogy ilyen véget kellett érnie, de hát tanulom, hogy melyik országban élek. Még ma is.

- A kulturális kormányzat több olyan ötlettel állt már elő, amely Budapest fejlődését érinti, ilyen például a múzeumi negyed terve. Egy főváros számára nem zavaró, ha az állam ilyen szinten szól bele abba, hogy hogyan alakítja magát?

- Szerintem jogszerű, hogy az állam is erősen beszálljon az ilyesmibe. De megvan a konstrukciója, hogy ezt hogyan kell csinálni, ez a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Így épült fel Budapest, hogy létrejött egy olyan szervezet 1870-ben, amelybe az állam delegálta a szakemberek felét, a város a másik felét, és az elnöke Podmaniczky báró volt. Olyan rendszer volt, ahol hozzáértés, bátorság, invenció, szellem, kulturáltság, szakszerűség, műszaki fölkészültség találkozott. Ezek az emberek mobiltelefon és laptop nélkül százszor hatékonyabban dolgoztak, mint mi ma.

- De ma nincs ilyen szervezet, akkor ki lenne a katalizátora egy egységes városfejlesztési folyamatnak?

- Ma nem gondolkodnak ilyen szervezetben. A miniszterelnök megbízott egy miniszterelnöki megbízottat, Fürjes Balázst, aki remek szakember. De én inkább a struktúrában hiszek. Egy ilyen rendszer ma senkinek nem áll érdekében, ahhoz erős város kellene, és erős főpolgármester. De az, hogy huszonnégy kiskirály szedje szét a várost, és kinek-kinek meglegyen a saját zsákmányterülete, a város jövője szempontjából a katasztrófa maga. Budapest az elmúlt húsz évben súlyosan lemaradt a versenytársaihoz képest. Ma Bécs a világ egyik legjobb élhetőségi értékeit mutató városa. Pedig pont ugyanúgy fejlődött, nekünk az volt az ambíciónk, hogy behozzuk Bécset. Tulajdonképpen Budapest ma is szexibb város, mint Bécs, amely mint excsászárváros, nagyon kulturált, de drága, és kicsit unalmas. Budapest ma is sokkal sprődebb, izgalmasabb, pörgőbb. És ezekkel az értékekkel nem tudunk kezdeni valamit. Pozsony kis ötszázezres város, de tudja, hol a helye, a funkciója, a feladata, tudja, merre megy. Mi ma egy ilyen kérdésre sem tudunk választ adni. Azt sem tudjuk megmondani, hogy mi Budapest szerepe Magyarországon belül. Azt tudjuk, hogy a politika hogy fogja kijátszani Budapestet a vidékkel szemben, és fordítva. De hogy ennek a városnak mi a haszna, mi az értéke, hogyan visz előre, arról nem tudunk beszélni. Nincsenek mondataink ezekre.

- Van most olyan ember a fővárosnál, aki a városüzemeltetésen túl is lát?

- Én egy olyan műhelyt láttam, amelyről úgy érzem, hogy a szemlélete, attitűdje és felkészültsége alapján jó lehet, és ez a Vitézy Dávid környéke, a BKK. Egyszerűen életkori okoknál fogva. Ott láttam jó agyú embereket, akik talán értik a dolgukat.

- A BKK a városüzemeltetés területén mozog. De van-e olyan közeg, amelyik kicsit átlátja, hogy merre érdemes fejleszteni úgy, hogy a város is több legyen tőle?

- Tudja, mi fontos nagyon? A civil energiák. Ezt sosem ismerte fel a politika, de a legtöbb értéket mégis csak a civil élet pakolta bele. Azok a vállalkozók, akik éttermet nyitottak, kockáztattak, hitelt vettek föl. Az, ami a zsidónegyedben van a romkocsmákkal, csupa ilyen akarat. Három-négy flótás nekiállt, az anyjuktól elkért ötszázezer forintokkal, és valamit megcsináltak, ami ma a legnagyobb értéke a városnak. A fedélzeti magazinok, a Lonely Planet, az internetes turisztikai ajánlók a romkocsmákat ajánlják Budapestből. Ami egy izgalmas új termék Európában.

- A HVG-nek egy korábbi interjúban azt mondta, amikor a tervei megvalósíthatóságáról kérdezték, hogy nagyon könnyű elveszni a politikában. Mit jelent ez?

- Hogy mit jelent most? Nézze, úgy érzem magam, mintha valamilyen nagy, gusztustalan állat bekapott volna a szájába, öt évig csócsált, és most undorítóan összenyálazva kiköpött volna a porba. Arra kellett rájönnöm, hogy a történet tök másról szól, mint gondoltam. Mintha azt mondanám, hogy kanasztázni indultam, de ketrecharc lett a vége. Ami most kissé komolyabban érint, hogy a városmárkázást, városfejlesztést, amelyhez igazán értek, szervezeten kívülről az utcán nem tudom csinálni. Az utcáról csak dumálhatok, meg remekül megírt publicisztikákban fikázhatom a városvezetést, ami arra nagyon jó, hogy véresre lapogassák a hátamat, de ez egy szerep. Én öt éve azért mentem be a városházára, mert úgy tűnt, van fogadóképes kereslet a tudásomra, hivatalnokként lehet komolyan dolgozni azon, hogyan legyen Budapest élhetőbb, vonzóbb világváros. Azt gondoltam, hogy a kritikai értelmiségi szerepből át lehet menni az alkotó értelmiségi szerepébe. Most már erősen szkeptikus vagyok.

- Tudja már, hogy mihez fog kezdeni?

- Nem tudom, mert két hete rúgtak ki. Az nagyon jólesett, hogy mindkét politikai oldalról felhívtak értelmes emberek, és érdeklődtek a terveim felől. Ugyanazt tudom elmondani, amit nekik: én a városcsináláshoz értek, erre tettem rá az életemből öt évet. De nagyon kreatív ember vagyok (nevet), majd csinálok valamit.

“Nemcsak a politikusaink urbanisztikai, építészeti kultúrájával van baj”

Több mint tízezer hálópolgárnak tetszett az ön nevével fémjelzett ötletparádé az egyik internetes közösségi oldalon. A Szeretem Budapestet Mozgalom víziója tartalmazza a rakpartok lefedését, a dunai jacht-kikötőket, a Gellért tértől a Rudas fürdőig tartó budai plázst, a Várkert-bazár rekonstrukcióját, valamint a Vigadót és a szemközti Várhegyet összekötő gyaloghidat. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Várkert rekonstrukcióját az év elején be is jelentette. Ez annyit tesz, hogy sok év után a politika az ön ötleteire is vevő?

Reménykedem. A gyaloghíd megépítése, vagy a Belgrád rakpart 3-4 milliárd forintra rúgó átalakítása nem került terítékre, de a budai Vár délnyugati oldalában 14 millió forintból telepített közel egy hektáros szőlőskert már valóság, és talán a hét magyar borrégió 22 borvidékét reprezentáló tabáni pincék is megépülhetnek. Így a Várba látogató 2,2 – 2,6 millió külföldi az év minden napján ízelítőt kaphat a vidékre jellemző majd kétezer éves szőlészeti-borászati hagyományból, nem csak a hébe-hóba megrendezett borhetek alkalmával.

Bojár Iván András SzeBuról, urbanisztikáról, Budapest lehetőségeiről

Az utóbbi tagadhatatlanul erősíti a magyar bormarketinget, és egy ilyen borskanzen gazdaságilag is megtérülő beruházás lehet. De mi köze mindennek az urbanisztikai fejlesztésekhez?

Nagyon is sok. Budapest tele van csodákkal, csak láthatóvá kell őket tenni. Nemcsak ingatlanfejlesztéssel, új épületekkel, vagy térkövezéssel lehet attraktívabbá tenni egy várost. Ott vannak például a várbeli kapualjak az egyedülálló gótikus ülőfülkéikkel. Az én gyerekkoromban ezek a kapuk még nyitva voltak, a külföldiek minket fotóztak, mint a bennszülötteket, amikor vasárnap délben az udvaron ebédeltünk. A mediterrán országokban vagy Dél-Kelet-Ázsiában ma is turistacsalogató látványosság a helyiek mindennapi élete. A kapualjakat oda lehetne adni a kézműveseknek, ötvösöknek, bőrösöknek, sajtosoknak, mézeseknek, borosoknak. Egyes kutatások szerint eredetileg is kereskedelmi funkciójuk volt ezeknek a tereknek. Persze nem a gagyit kellene nyomni. A legjobb az lenne, ha a Kínában gyártott matyó babák, Putyint ábrázoló matrjoskák, velencei karneváli maszkok helyett a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményében található tárgyak replikáiból válogathatna a turista a népművészeti boltokban. Szerintem a Várban egyébként sem az alföldi vagy erdélyi tárgykultúrának kellene helyet kapnia, hanem a helybeli, autentikus hétszáz éves urbánus világ emlékeinek. A régi használati tárgyakra aztán rá lehetne engedni a fiatal dizájnereket, fogalmazzák újra őket. A Kitchen Budapest nevű formatervezői csoport hímes tojást formázó egyedi pendrive-jai jó példái az ilyen megőrizve megújító attitűdnek. De bemutatható lenne a török idők előtti zöldség és gyümölcs kultúra is. A Mátyás-kori ásatások során előkerültek a korabeli magok, az archeobotanikusok pedig meg is találták ezeknek a mai utódait, és termesztik is. Az ilyen alapanyagokból dolgozó éttermek végképp kuriózumok lennének. Úgyis épp zajlik a magyar gasztroforradalom.

A Vár már így is turistacélpont. Nem inkább a lerongyolódott kerületekkel vagy a vidéki városok fejlesztésével kellene foglalkozni? Nem gondolja, hogy a főváros további fejlesztésével csak a vízfej-szindróma erősödik?

Kétségtelen, hogy Magyarországnak levágták a kezét és a lábát és ezért Budapest vízfejnek tűnik, de ha már így történt, attól még a fejet nem kell elsorvasztanunk. A nemzetközi márkák piacán Magyarország Budapestet jelenti. Ezen lehet vitatkozni, de nem érdemes. És hogy milyen pozíciót foglalunk el, azt jelzi, hogy Velence vagy Prága évi 20-20 millió turistát vonz, míg Budapestre 2,6 millióan kíváncsiak. A cseheknek Prága mellett ott van a Skoda vagy Karlovy Vary, az olaszok számtalan brandjéről nem is beszélve. Ha Budapestet erősítjük, esélyünk van arra, hogy a Balaton, Tokajhegyalja és az ország más részei is felkerüljenek a márka-palettára. Budapest egyébként már most sem ér véget a közigazgatási határainál, Esztergomtól Siófokig, Kecskeméttől Hatvanig tart. A hazai urbanisztika nem igazán veszi figyelembe az elmúlt két évtized világtrendjét, amely szerint egy világváros és vonzáskörzete együtt kezelendő az agglomeráció alvóvárosaival vagy az autópályák mellé települt kiszolgálónegyedeivel. A sztrádákkal pedig az európai léptékkel közepes városkáknak számító Szeged, Debrecen és Pécs is könnyedén megközelíthetővé vált, így a vízfejszindróma is enyhült.

Csakhogy az elmúlt két évtized közlekedés- és ingatlanfejlesztései mögött nem látszik egységes koncepció. Létezik egyáltalán végiggondolt urbanisztikai stratégia Budapesten?

Születtek különféle programok, de ezek nem vették figyelembe, hogy egy város nem múzeum, hanem folyamatosan változó, organikus, élő szövet. Egyébként nemcsak a politikusaink urbanisztikai, építészeti kultúrájával van baj, az önmagát progresszívnek látni szerető értelmiség és az építészszakma sem volt képes átlépni a saját árnyékát. Vaskalapos, konzervatív módon XIX. századi kulisszák között akarunk élni a XXI. században. Szemben a valóban progresszív XIX. századi reformnemzedék tagjaival, Andrássy Gyulával vagy Podmaniczky Frigyessel, akik a klasszicista Pestet egyik napról a másikra 3-4 emelettel megemelték és ezzel korszerű várost építettek. Ők valódi felelősséget éreztek az országukért. Ma az ilyen típusú felelősségvállalás minden oldalról hiányzik. Úgy érzem, ahogy a társadalom zöme, így az alkotó értelmiség is a gyámolító, autoriter rendszerben bízik. Egyedül az üzleti világban tapasztalok valódi progressziót. A kereskedők vagy a vendéglátósok megnézték másutt, hogy mitől jó egy bolt vagy egy kocsma, és mivel ők is nagyon jók akarnak lenni, adaptálják a legújabb világtrendeket. Várospolitikusaink ugyanakkor beutazzák a fél világot, megtekintik a legújabb urbanisztika fejlesztéseket, ám ebből semmit sem hoznak haza. Nálunk ma még elképzelhetetlen lenne az, mint amit a német keresztény demokraták megléptek. A CDU Konrad Adenauerről elnevezett berlini székháza ugyanis egy, a kortárs építészetben magasan jegyzett mérnöki iroda által tervezett, ház a házban jellegű csupa üveg épület, ami itt talán még a progresszívoknál is kiverné a biztosítékot.

Az üzleti szféra urbanisztikai teljesítménye is megkérdőjelezhető. Vagy csak nekünk tűnne úgy, hogy a Westendtől a Corvin sétányig terjedő fejlesztések finoman szólva sem a mérvadó attraktív építészeti megoldások mintapéldái?

A kulturálatlanság szakmai körökben is általános. Bár némi reményre okot ad, hogy az üzleti szféra gyorsan kupálódik, a Kis Péter által tervezett badacsonyi borászatra például a nemzetközi szakmai közvélemény is felfigyelt. De még nem született meg az a stabil és jó középminőség, amely, mint Szlovéniában vagy Csehországban, képes korszerű és attraktív dolgokat létrehozni a lakóházaktól az ipari épületekig.

És mit szól ahhoz a Finta József által megálmodott, a lágymányosi egyetemvárost és a Nemzeti Színházból és a Művészetek Palotájából álló kultúrközpontot összekötő lakóhídhoz, amelyet sztárépítésszel terveztetnének meg? Ön szerint szükség van efféle ikonikus épületekre?

Az biztos, hogy nem ártana újra bekapcsolódni a nemzetközi véráramba, amire egyébiránt utoljára a Millenniumi készülődés idején, több mint száz éve került sor, amikor többek közt az Eiffel-iroda is tervezett ide. Az egyetemi hídról viszont azt gondolom, hogy húsz év múlva talán már volna értelme, most azonban még nem. Az a terület még egy ilyen hídtól sem telik meg élettel. Szerintem – orvosi hasonlattal – a város akupunktúrás pontjainak megtalálásával jóval eredményesebbek lehetünk. Az általam javasolt, a pesti Vigadó és Várkertbazár közötti gyaloghíd történelmi közlekedési útvonal. A XIX. század közepéig itt zajlott a forgalom a két város között. Egy ilyen építmény felfrissítené a város vérkeringését. Ahogy a rakparti autóutak lefedése egy gyalogszinttel, illetve a város Dunára kinyitása sem öncél, hanem Budapest élhetőbbé tétele, felpezsdítése. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az önkormányzatok ne vessenek ki extrasarcot a területhasználatra, a nyereséges üzemeltetéshez ugyanis tér kell. És az is feltétel, hogy az adóbevételeket, legalábbis a belvárosban, ne szipkázza el a központi kormányzat.

Ön független építészetkritikusból öt évvel ezelőtt Demszky Gábor főpolgármestersége alatt lett városarculati tanácsnok, és Tarlós István is megtartotta ebben a pozíciójában. Megfogadták-e bármelyik tanácsát is?

A legnagyobb sikeremnek a budai szőlőhagyomány újraélesztését tartom, valamint azt, hogy sikerült elindítani és máig életben tartani a budapesti falfirka-mentesítési mozgalmat. A többi sajnos politika, amibe belekóstoltam, és számomra is kiderült, hogy könnyen el lehet benne veszni.

Egyik legnagyobb sikerének a budai szőlőhagyomány újraélesztését tartja

]]> http://szeretembudapestet.hu/integralt_belvarosfejlesztes/2011/04/hvg-interju-bojar-ivan-andrassal/feed/ 0 http://szeretembudapestet.hu/integralt_belvarosfejlesztes/2011/04/zold-budapest-szempont/ http://szeretembudapestet.hu/integralt_belvarosfejlesztes/2011/04/zold-budapest-szempont/#comments Mon, 04 Apr 2011 07:02:08 +0000 szeretembp http://szeretembudapestet.hu/?p=19361

]]> http://szeretembudapestet.hu/integralt_belvarosfejlesztes/2011/04/zold-budapest-szempont/feed/ 0 http://szeretembudapestet.hu/duna_viziok/2011/01/gyaloghid-a-dunan-de-hol-legyen/ http://szeretembudapestet.hu/duna_viziok/2011/01/gyaloghid-a-dunan-de-hol-legyen/#comments Tue, 25 Jan 2011 11:31:01 +0000 szeretembp http://szeretembudapestet.hu/?p=11171 A kormány bejelentette, hogy gyaloghíd építését tervezi a Lágymányosi Info-park és a szemben lévő soroksári úti irodaházak közé. Ezt megelezően már évekkel korábban nyilvánosságot kapott egy olyan gyalogos és bringahíd ötlete, amely a Vígadót és a Várkert Bazárt kötné össze (bővebben: gyaloghid.hu).

Te melyiket választanád?

1.) Vígadó – Várkert Bazár
2.) Info-park – Soroksári út
3.) Más helyszín

Szavazataitokat és javaslataitokat várjuk itt és Facebook oldalunkon is!

Szeretem Budapestet Mozgalom

Finta József: Bólyai híd

A többszintes, üzleteket és szórakoztatólétesítményeket tartalmazó gyaloghíd tervét a múlt héten jelentette be Fellegi Tamás nemzetierőforrás-miniszter (erről is beszámoltunk). A részleteket ugyan homályban hagyta, de annyit elárult: a Széchenyi tervből és EU-s forrásokból lesz rá pénz, és Finta József tervezi.

“Úgy tűnik, Demjánnak nem jött be a Milleniumi városközpont. A Nemzeti színház és a Művészetek Palotája sem tudta emelni a környék színvonalát. – vélte Martinkó József, építészeti szakíró, aki szerint az ingatlanbefektető lakónegyedei és irodái még mindig külvárosnak számító területen állnak. – Így magyarázható Finta József felkérése, hiszen a Westend tervezése óta Finta és a Trigránit elnöke közt kitűnő kapcsolat van.” A szakíró szerint befektetői szempontokat sejtet az is, hogy oda kerül a híd, ahol a Duna a legszélesebb. „Minél hosszabb a híd, annál több a kiadható terület.”

A megkérdezettek azt sem tartanák meglepőnek, ha Finta tervét végül Demján Sándor cége építhetné meg.

„Ez a híd nem igazán a városnak szól, inkább befektetők érdekeit képviseli, amiből rajtuk kívül a városnak csak egy kis része profitál” – elemezte a tervet Janesch Péter építész, aki többek közt a Duna és a főváros kapcsolatának helyreállítását kidolgozó, Partraszállás nevű tervpályázati javaslatáról ismert.

“„A gyalogoshíd által összekötött két helyszínből látszik, hogy a beruházás urbanisztikai szempontból nem racionális. Sem a Nemzeti színház környéke, sem a túloldali Infopark nem számít városközpontnak, és ezen az sem segít, ha a kettőt összekötik. A két terület ráadásul váltásban üzemel, a színház este, az Infopark nappal.” – mondta a kormányzati negyed díjnyertes terveit is készítő építész. (A negyed nem a tervek miatt nem valósult meg.)

Martinkó József szerint is kérdéses, hogy egy gyalogoshíd önmagában képes lehet-e életet lehelni két külvárosias negyedbe. „A Milleniumi városközpont területe eleve rosszul van kitalálva, nem működnek a közterei. Ilyen a Duna túloldalán az Infopark is. Azt gondolták, hogy majd élettel töltik meg a kockásinges egyetemisták. Ha két élettelen negyedet összekötünk, attól még nem pezsdül fel a környék.”

Finta József: Bólyai híd

Finta József: Bólyai híd

“Ahová a hidat akarják építeni, lehetne akár hasonló terület is, mint Párizs nyugati része, ahol a Nagy Könyvtár és a szemben lévő Bercie negyed közé épült két éve gyalogos összeköttetés. Az a program azonban 30 éve indult, és a gyaloghíd logikusan, csak egy emberöltővel utána következett. Pedig ott kezdettől tudatosan intenzív lakónegyedeket építettek a nagy középületek köré – válaszolt kérdésünkre Bojár Iván András, önkormányzati főtanácsadó, aki mint építészetei szakíró osztotta meg velünk gondolatait. Bojár 2003-ban dobta be egy másik gyalogoshíd ötletét, amelyet a Lánchídnál, a Várkert bazár és a Vigadó közt építene. Érvei szerint ez segítené a vár megközelíthetőségét, és két turisztikailag fontos helyszín összekötésével valódi igényt elégítene ki, úgy, mint a prágai Károly-híd. A helyszínt igazolja, véli Bojár, hogy eredetileg a Lánchidat is ide tervezték, és ingatlanpanamák miatt került mai helyére. ”A gyaloghíd itt nem cél, hanem városfejlesztési eszköz” – érvelt.

A belvárosi híd tervét tartja jónak Martinkó is: „Egész Európában ritkaság, hogy van még ilyen frekventált, városképi szempontból izgalmas, még beépítetlen helyszín. Erre akár befektetőket is lehetne találni” – mutatott rá arra, hogy egyedi tervhez nem feltétlen kell közpénzeket megmozgatni. „Ha urbanisztikai érvek állnak a beruházás mögött, akkor oda kell építeni, ahol emberek használnák azt. Nem pedig valahová máshova, hogy aztán valahogy rávegyük őket, hogy odamenjenek.”

Janesch viszont kijelentette: amennyiben tényleg a város működését szeretnék javítani, egyáltalán semmilyen gyalogoshídra nincs szükség. “A Dunához kellene a gyalogoslejutást megoldani, és onnan hajókkal aztán számtalan variációban lehet átjutni a túlpartra. Csak a Margit- és Petőfi-hidak között lenne közel nyolc kilométer fejlesztési terület. Egy gyalogoshíd bizonyos szempontból olyan, mint a rakpartszélesítés: jóváhagyja a problémát, hogy a budapestiek el vannak zárva a folyótól.”

Titkos beruházás

Az építész szerint a beruházásnak rossz üzenete van. „Ez egy luxusberuházás, ahol Budapest legdrágább négyzetmétereit akarják megépíteni. Nem pályáztatták meg, és jelentős közpénzeket fognak rá elkölteni. A híd működése [a benne üzemelő kereskedelmi egységeknek köszönhetően] önmagát jobban igazolhatja, mint a két pontot, amit összeköt. De ha ez egy üzletileg működő beruházás, akkor miért közpénzből finanszírozzák? Mert ott inkább azt várnánk, hogy a működőképes többség olyan összetett, rendszerszintű problémákat oldjon meg, amikre eddig nem volt tehetség. Ez lenne az erő derűs oldala.”

„Nem városmárkát építünk, lobbialapon alakult az ügy” – mondta a gyalogoshídról Bojár, aki szerint egy ilyen nagyságrendű állami beruházáshoz nemzetközi pályázatot kellett volna kiírni.

Az egyetlen sajtótájékoztatón megszellőztetett beruházás bizonytalanságai miatt az Index megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Levelükben többek közt megkérdezték: miért nem pályázaton döntöttek a tervezőről? Ki és milyen érvek alapján döntött éppen Finta József terve mellett? Ki és milyen alapon választotta ki a Demján féle beruházások helyszínét? Vizsgáltak más tervet és más helyszínt? Mekkora a hozzávetőleges költségvetése a projektnek?

Levelükre a Nefmi nem reagált. Telefonon érdeklődve elmondták, válaszolni nem is fognak. „Egységes tájékoztatást adunk majd az összes Széchenyi terves beruházásról” – közölték a sajtóosztályon. Kérdésükre, hogy ez 1-2 hét, vagy mondjuk fél év múlva várható, a sajtós azt mondta: „Úgy sejtem, majd a közeljövőben.”

Legalább eltakarja a Nemzetit

Janesch Péter szerint Budapestnek nem építészeti jelekre van szüksége. „Az építészeti jel turistáknak szól. A várost pedig akkor szeretik a turisták, ha a lakói is szeretnek ott élni. Nem eladni kell a várost, hanem belakni.”

Kevésbé volt radikális Martinkó József. „Építészeti jelekre szükség van, ez a város PR-jának fontos része. Az utóbbi 20-30 évből nem igazán emelhető ki ilyen építmény. De ha jelről van szó, akkor a legjobbat kell választani.”

„Ez egy híd formájú pláza – mondta a híd megjelenésére terelve a szót a szakíró – Nem démonizálni akarom a tervet, az emberek szeretnek plázába járni, úgy tekintenek rá, mintha a ligetbe mennének. A híd biomorf, organikus formája a világ építészetében most aktuális. Hasonló jellegű épület a CET is. A híd léptékét tekintve viszont eltúlzott. Pedig ilyen helyszínen, mint a Duna, felelőssége van az építésznek. Itt nem elég a jelenre koncentrálni. Emlékezzünk a korai Finta-épületre, az Intercontinentálra a Duna korzón. Akkoriban úgy tűnt, világvárossá tette Budapestet, de ha most nézzük, csak egy bolgár szálloda jut róla eszünkbe.”

Pozitívumot végül Janesch Péter hozott fel Finta gyaloghídja mellett: „Ha megépítik, akkor bizonyos szögekből kitakarja a Nemzeti Színházat, és ez jó.”

A 2007 májusában elkezdett munka eredményeként Budapesten mostanáig mintegy 101.000 m2 városi falfelület, 2.500 ház, köztér tisztult meg a falfirkáktól (jó néhány közülük akár hat-hét alkalommal is). Ugyancsak az innen kezdeményezett munka eredményeként szűnt meg a város villanyoszlopait, elektromos dobozait, hídlábait, tartósan lehúzott üzletredőnyeit korábban több centiméter vastagságban ellepő, üzemszerűen gyártott és kihelyezett vadplakátolás jelensége. Az Iroda talán egyik legjelentősebb eredményének tekinti, hogy sikerült fölszámolnia a politikai vadplakátolás gyakorlatát, melynek eredményei a mostani önkormányzati választás lebonyolításában is érzékelhetőek. Köszönetet mondunk tehát valamennyi pártnak és kerületi önkormányzatnak, amelyek segítő partnereink voltak ebben a munkában, s hozzájárultak ahhoz, hogy a város közterületi felületeiről ne kelljen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelentős adófizetői pénz fölhasználásával eltávolítani a voksolást követő időszakban rendszerint kint hagyott propagandaanyagokat.

Szintén elkészítettük Budapest Főváros és a hozzá tartozó közel 300 intézmény, vállalat integrált arculati kézikönyvét, megteremtve ezzel egy komplex és magas szintű városkommunikáció alapjait. Az Iroda munkájának köszönhető, hogy Budapest városa az elsők között sorakoztatta fel a város kiemelkedő épületeinek 3D-ben megtervezetett modelljeit a GoogleEarth-ön, emellett ugyancsak jelentős mértékben járultunk hozzá, hogy a Színes Város program keretében a népszerűtlen falfirkák helyett szerethető street art munkák jelenhettek meg a Moszkva téren, a Flórián téren, valamint a Városháza parkban. Szintén az Iroda dolgozta ki azt a tervezetet, amely – megvalósulása esetén – Budapest taxis szolgáltatásainak egységes arculatot, és ehhez igazítva egységes, áttekinthető szolgáltatási rendszert képes biztosítani. Ugyancsak a Városarculati Tanácsnoki Iroda, jelentős mértékében a Tanácsnok tevékenysége nyomán a Budai Vár délnyugati hegyoldalában már zajlanak a történelmi szőlőskert telepítésének munkálatai.

Az eddig eltelt idő munkái annak reményében és azzal a céllal zajlottak, hogy megalapozzák egy, az európai városokban (Amszterdam, Madrid, Bécs, Milánó, Barcelona) már kialakult, érzékelhető sikerrel működő és a városfejlesztési irányok meghatározásában is stratégiai jelentőséget kapó city branding szemléletű városfejlesztési és kommunikációs szervezet létrejöttét. Olyan intézményét, amely a városra nehezedő versenykövetelmények és más gazdasági, turisztikai, szolgáltatási kihívások megfelelésére, a XXI. század szellemének megfelelő, korszerű eszközrendszert biztosít.  A Városarculati Tanácsnoki Iroda évente hatmillió Ft-os költségvetéssel működött. Egy fejlett, korszerű, jelentős gazdasági hasznot teremtő városmarketing és városkommunikációs szervezet működése az említett városokban ennek az összegnek olykor az ezerszerese.

Még egyszer megköszönve a lehetőséget, Budapestnek és a város lakóinak sok sikert, boldog városi életet kíván a városarculati tanácsnok és a mozgalom csapata.

Budapest, 2010. október 1.

Üdvözlettel:

Bojár Iván András
Városarculati tanácsnok

Tisztelt …!  

A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján 2010-ben is folyamatosan zajlik falfirka-mentesítés a város meghatározott útvonalain, a turisztikailag és városképileg kiemelt területeken, beleértve a hidakat és kivezető utakat is. Az FKF koordinálásában a szakcégek már letakarították többek között a Belvárost, a Nagykörutat és a kapcsolódó területeket, de a zéró tolerancia elvét vallva úgy gondolom, hogy a város csak akkor tisztulhat meg teljesen, ha nem csak az utcák, házak, épületek lesznek falfirka-mentesek, hanem a buszmegállók, a buszok, az elektromos dobozok, a telefonfülkék és az utcabútorok is. Ehhez kérem az Ön segítségét.

Tisztelettel kérem Önt, hogy cégük csatlakozzon a fővárosi falfirka-mentesítési programhoz! Együttműködésünk több szempontból is meghatározó: egyrészt egységes folyamatot mutat, ha egyszerre tisztulnak meg a felületek, másrészt a firkálók számára is üzenetértékű, ha mindenhonnan igyekszünk kiszorítani őket.

Amennyiben bármilyen kérdése merül fel ezzel kapcsolatban, a Városarculati Tanácsnoki Iroda és a Szeretem Budapestet Mozgalom is készséggel áll rendelkezésére.

Köszönettel és üdvözlettel:

Bojár Iván András
Városarculati tanácsnok

A városatya nem sértődött meg, kinevezése óta hozzászokott ahhoz, hogy a politikusok indulatosan fogadják az ötleteit. Időbe telt, de tervét végül elfogadtatta, így a szóban forgó helyre októberben szőlőtőkéket telepítenek. A 14 millió forintból megvalósuló akció célja: tudatni a világgal, hogy bortermelő ország vagyunk. Emellett a projekt része lehet egy új, Budapest arculatának kialakítását célzó koncepciónak is.

Szőlősorok a Montmartre lankáin. Kétezer tőke emlékeztet a XVI. századra, amikor szőlőskertek borították a domboldalt. Fotó: Kőhalmi Péter

Az ötlet nem légből kapott, hiszen a budai dombokon több száz éven át virágzott a szőlőkultúra. Mint ahogyan Párizsban, a Sacré-Cœur székesegyháztól északnyugatra lévő Les Vignes de Montmartre-on is 2 ezer szőlőtőke emlékeztet a XVI. századra, amikor szőlőskertek borították a domboldalt. Ugyanígy felhozhatók indokok Bojár néhány hete bedobott újabb ötlete mellett is, miszerint a világ más metropoliszaihoz hasonlóan, kapjanak egységes arculatot a budapesti taxik. Nálunk az autók feketék vagy fehérek lennének, narancssárga tetővel. Az új design utalna az egységes szolgáltatásra.

A VALÓSÁGRA ÉPÍTVE

A city branding, azaz a városmárka-építés dollármilliókat hozhat. Példa rá New York, Párizs, London, Barcelona, Berlin, Amszterdam, Prága vagy Koppenhága, amelyek az elmúlt évtizedekben professzionális kommunikációval tovább növelték amúgy is óriási vonzerejüket. A fogalom egy olyan arculat kialakítását jelenti, amellyel „el lehet adni” az adott várost a potenciális vásárlóknak, azaz a turistáknak, az üzleti befektetőknek, a magas hozzáadott értéket előállító, kvalifikált munkaerőnek.

Nálunk azonban a budapesti honatyák már a városarculati szakember kinevezését is értetlenkedve fogadták. „Az alapoknál, a ganajozásnál kellett kezdeni” – fogalmaz Bojár. Mint mondja, senkit nem érdekelt, hogy embermagasságig az egész város végig van fújva graffitivel, és évekbe tellett, mire a pártok megértették, hogy választások idejére sem boríthat el mindent a politikai plakát. Időrabló levelezések, viták kezdődtek a fővárosi cégek, intézmények illetékeseivel, városházi vezetőkkel arról: a maguk területén tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belvárosból, aluljárókból, villanyoszlopokról, házfalakról eltűnjenek a falfirkák, a „vadplakátok”. Utóbbiak irtása a Belvárosban három éve kezdődött, a munkában a Szeretem Budapestet Mozgalom önkéntesei segítettek.

Bécsben, Amszterdamban, Londonban, Berlinben és Madridban gazdasági riportok, kereskedelmi, vendéglátóipari-turisztikai jelentések kerülnek fel az internetre, és rendszeres kiadványok jelennek meg, amelyekből a befektetők rögtön látják, mekkora gazdasági szufla lehet az adott városban. Nálunk még az elemi szolgáltatásokról sincsenek információk. Igaz, az említett városokban profi kommunikációs és marketingszervezetek dolgoznak, amelyek magyar pénzre átszámítva milliárdokat költenek évente. A budapesti tanácsnoki iroda éves kerete ezzel szemben 6 millió forint.

Pedig a Figyelő által megkérdezett márkaszakértők szerint a city brandinget nem lenne szabad hátra sorolni. „Egy jó márkával, pozitív, dinamikus márkaképpel nagyot lehet lendíteni egy ország turisztikai vonzerején, tőkevonzó képességén” – állítja Mihalis Kavaratzis márkaszakértő, tanácsadó, az International Business School docense. A jó márka mindig a valóságra épül, vagyis igaz. Egy hangzatos szlogen és egy színes logó önmagában nem elegendő. „A jó city brandingnek kiterjedt kutatáson kell alapulnia, amelybe az összes érdekelt felet, így a gazdasági, üzleti és turisztikai szektor szereplőit, a városvezetőket, sőt a civileket is bevonják” – mutat rá a szakember. A jó márka kifejezi a megkérdezettek városról kialakított képét. A koncepciót 10–12 évre kell meghatározni, s azt azután az önkormányzatnak, a kerületeknek, a kormánynak, az üzleti életnek és a lakosoknak is következetesen képviselniük kell. Pozitívum, hogy relatíve kis összegből is lehet nagy sikereket elérni (a példákat lásd a 28. oldalon).

ÜZENETDÖMPING

Budapest egyre inkább lemarad a nemzetközi city branding versenyben. Papp-Váry Árpád, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Marketing Intézetének vezetője szerint ennek az is az oka, hogy sem fővárosi, sem országos szinten nincs koordinálva a márkaépítés. Gyakran felbukkan egy-egy jó ötlet, ám ezekből hiányzik a közös elem, a koncepció. Budapestet évtizedekkel ezelőtt fürdővárosként aposztrofálták, majd az új idők szele nyomán a tudásiparra alapozó „tudásváros” képét vették elő. Emellett, a kedvező földrajzi adottságokra tekintettel, máig tartja magát a „Nyugat- és Kelet-Európa találkozási pontja” meghatározás is. „A városmárkázás ennyiféle üzenettel nem lehet sikeres. A hatékony márkaépítés mindig ezek szűkítéséről szól” – hangsúlyozza Papp-Váry Árpád. Ez annál is inkább lényeges, mert a statisztikai adatok szerint egy külföldi átlagosan 2,4 napot tölt el a magyar fővárosban – ennyi idő alatt kellene konzisztens képet kialakítania magában Budapestről, Magyarországról.

A sikeres városmarketingre jó példa Prága, amely a gyalog könnyűszerrel bejárható történelmi belvárosára irányította a figyelmet. Lyon középületeinek esztétikus megvilágításával tette magát ismertté, Bilbao pedig a Guggenheim múzeummal tudott a térképre felkerülni.

 ELSZALASZTOTT LEHETŐSÉG

A koncepció hiányára hívja fel a figyelmet Hegyi Barbara okleveles közgazdász is, aki friss doktori kutatásában vizsgálta a nagyvárosok által közvetített imázst. Dolgozatában kifejti, hogy a közelmúltban sem stratégiai szinten, sem pedig a kommunikációs kampányokban nem jelent meg egy olyan „Budapest-kép”, amely alkalmas lenne a magyar főváros egyértelmű azonosíthatóságára a várospiacon. „A nemzetközi márkarangsorokban a magyar fővárost potenciális megapolisnak, rising starnak, azaz emelkedő csillagnak minősítik. A potenciális és az emelkedő jelzők nem utalnak stabil pozícióra a globális városversenyben” – állapítja meg a szerző. Spanyolország az 1992-es nyári olimpiai játékok révén került fel a világ turisztikai és befektetői térképére. Ugyanabban az évben Sevillában rendezték a világkiállítást is, erre a „kreatívok” még rátettek egy lapáttal, s grandiózus programokkal álltak elő annak apropóján, hogy abban az évben ünnepelték Amerika felfedezésének 500. évfordulóját.

Számunkra kisebb lehetőség adatott azzal, hogy Pécs viseli az idén az Európa Kulturális Fővárosa címet, de még ezt sem használjuk ki igazán. Közösen hirdethette volna magát Budapest és a baranyai megyeszékhely. „Ám kooperációról nemigen hallani, rosszul értelmezett verseny zajlik a magyarországi városok között” – jegyzi meg Papp-Váry Árpád. Pozitívum viszont, hogy egyre fontosabb sporteseményeket sikerül Budapestre hozni, az úszó Európa-bajnokságtól a triatlon világbajnokságig.

NYERŐ ÖTLETEK

Be Berlin

A be Berlin elnevezésű kampány 2008-ban indult. A városmarketingbe bevonják a helyi lakosokat is, akik örömmel adják az arcukat a reklámokhoz, tízezerével sorakoznak fel a kezdeményezések mögött. Berlin innovatív, kreatív, folyamatos mozgásban van, e tulajdonságaival csalogatja az üzleti és tudományos élet szereplőit. A várost bemutató programsorozat turnézik a világban, New York, Isztambul, Dubai után nemrégiben Kínában rendezték meg a sanghaji világkiállítás keretében, továbbá Sencsenben.

Copenhagen

Koppenhága nyitva van – e szlogennel várja a látogatókat és a business-szektor szereplőit a dán főváros, amely azt hangsúlyozza, hogy nyitott a tudásipar, a befektetők és a turisták előtt. A világ egyik legjobb üzleti környezetét biztosítja, az állami szolgáltatásoktól kezdve a magasan képzett munkaerőig.

A „világ legjobb állása” kampány

Világra szóló pr-sikertörténetet írt az ausztráliai Queensland tartomány idegenforgalmi hivatala azzal, hogy meghirdette a „világ legjobb állását”. Fél évre keresett olyan személyt, aki a Hamilton szigetre költözik, munkaköri leírása szerint pedig a közeli szigetek felfedezése, búvárkodás, hajókázás, napozás a feladata. Emellett etetnie kell két óriás teknőst, figyelnie a bálnák vonulását, s minderről internetes naplót vezetnie. Fél évre 23 millió forintnak megfelelő ausztrál dollár a fizetés. Az állás betöltője szolgálati lakást is kapott: egy tengerparti háromszobás villában minden költségét fedezik, a számítógéptől a búvárfelszerelésig. A hirdetésre 34 ezren pályáztak szerte a világból, s a győztes a 34 éves angol Ben Southall lett, aki nyáron munkába is állt. Kiválasztását számos tv- csatorna és magazin követte. Becslések szerint az ausztrál szigetekről szóló média megjelenés értéke 100 millió dollár eddig, miközben a kampány „mindössze” 1,7 millió ausztrál dollárba került.

Az elmúlt két hétben azonban érthetetlen módon megsokszorozódott az ellopott vagy eltűnt alkalmi állványok száma. A feladattal megbízott FKF Zrt. helyszíni felmérései alapján mintegy 240 db alkalmi plakát-állvány hiányzik – ez sokkal inkább árulkodik szisztematikus lopásról, mintsem hétköznapi csínytevésről.

Az FKF Zrt. ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál az ellopott vagy megrongált plakáthelyek ügyében, az Országos Választási Bizottságánál pedig panasszal éltem. Azonnali intézkedésüket kértem az ügyben, hiszen itt nem elsősorban a károkozás mértéke a lényeg; a tényleges kár messze túlmutat az ellopott anyagok materiális értékén, és sokkal inkább a 3 éve felállított és azóta is sikeresen működő plakáthely-rendszer működését veszélyezteti.

Bojár Iván András
Városarculati tanácsnok

A beérkezett javaslatok alapján összeállított és a fővárosi útvonalak mentén kihelyezendő plakáthelyek listája megtalálható a Budapest Portálon. Az alkalmi plakáthelyek kihelyezése már megkezdődött.

A parlamenti választások alkalmával a pártok önkorlátozó fegyelme és hozzáállása sokat segített abban, hogy elkerülhessük az adófizetői pénzek túlköltését. Tavasszal ugyanis első alkalommal maradt el az elmúlt 20 év választásait követő átfogó takarítási és rendrakási fázis. Bojár Iván András városarculati tanácsnok  (egyben SzeBu elnök) arra kér minden jelölő szervezetet és jelöltet, hogy a már bevált módszer alapján járjanak el, vagyis csak a kijelölt és legális fővárosi alkalmi politikai plakáthelyeket, a kerületi plakáthelyeket és a hirdető cégek által megjelölt helyszíneket vegyék igénybe és szigorúan tartózkodjanak az illegális utcai plakátolástól, kampányuk során ne alkalmazzanak ilyen módszereket.